Íme az igazi magyar weird fiction!

Juhász Kristóf, a Magyar Nemzet munkatársa rovatunkban megjelent írásai is eredetiségükkel és hűbelebalázs módjára megfogalmazott benyomásaikkal keltették fel az olvasók figyelmét. Akik szeretik Juhász Kristóf cikkeit, alighanem élni-halni fognak a novelláiért is, hiszen mindent megtalálunk bennük, ami manapság hiánycikknek számít az elszövegesedett és hótt unalmas kortárs irodalomban, melynek témája leginkább önmaga vagy a ­transzgenerációs traumák és egyéb ásíttató izgalmak.

Juhász Kristóf novellái a szabadság könnyű mámorából születtek, ugyanis fittyet hánynak minden irodalmi konvencióra, az író például vakmerően keveri a realista prózát a science fiction-elemekkel, a bővérű pikareszkhagyományok pedig olykor átváltanak abszurdba, és egyfajta kísérteties plazmaköd lepi be a kötet minden oldalát. Ez az igazi magyar weird fiction (a furcsa fikció a XIX. század végén és a XX. század elejétől származó spekulatív fikció alfaja), ami ritka, mint a fehér holló.

Az író rövid életrajza is már-már Hajnóczy Péterével vetekszik, ugyanis a fülszöveg szerint volt már díszletfestősegéd, színpadi ügyelő, vendéglátós, állatistápoló, favágó, és több zenekart is alapított, jelenleg pedig újságíró, előadóművészként dolgozik. Témái is ugyanennyire sokoldalúak és kimeríthetetlenek. A címadó novella például egyfajta realista, romantikus történetként kezdődik, csakhogy a családfakutató lánynak egy fejét elhullató szellem elárulja, hogy a temetők is rácsatlakoztak az internetre, Ady Endre sírja pedig egy virtuális vírussal fertőzte meg a világhálót. És most fogózkodjanak meg: internetezés közben akár szifiliszben is meghalhatnak azok az emberek, akik rákattintanak a sírjára.

Fotó: Facebook

De mit mondhatnánk a távoli jövőben játszódó novellájáról (A 2070-es Jókai-kísérlet), amelyben író­klónokat hoznak a világra, s Jókai mellett más szellemi nagyságok is settenkednek a futurisztikus díszletek között. A Haláltánc-klub című írása viszont a kortárs, önmegvalósító nőket egyszerre ábrázolja fanyar humorral és nemzeti szempontból is időszerű morális kérdéseket feszeget, stílusosan, cseppet sem propagandaízűen. Mert ne feledjük: a polgár vagy még inkább konzumidióta-pukkasztás Juhász Kristóf védjegye.

Elég ha A Paleolit Hagyományőrző Alapítvány igaz története című írását említjük példaként, amely szintén 2070 körül játszódik, amikor gombamód elszaporodtak a hagyományőrző klubok, csakhogy mivel a honfoglalás kori, lovasíjász-vonulat már-már unalmassá vált, voltak, akik sokkal ősibb korokig nyúltak vissza: „Fél évig röhögött rajtuk a falu, hogy aszondja: Szécsőhomoki Kőkorszaki Hagyományőrző Egyesület. De túl jót röhögtek. Olyan jót, hogy még fizetni is hajlandóak voltak érte. Így csinált a Kőkorszaki fél év után heti két pénzes haknit már öt megyében is. Lakodalom, falunap, céges buli, majális, szoboravató, kiállításmegnyitó, önkormányzati meghallgatás, kútavatás, temetés, illegális-szemétlerakó-felszámolás nem lehetett meg nélkülük. Pedig csak rohangásztak a bunkókkal, üvöltöztek, meg pattintották a kőbaltát.”

Bizonyos értelemben ezt teszi Juhász Kristóf is; a kortárs magyar irodalomban rohangászik, de elég erős, egyéni és eredeti hangja van ahhoz, hogy áthallatsszon a hangzavaron. Olvassuk bátran!

Juhász Kristóf: Boldog halottak napját! Előretolt Helyőrség Íróakadémia, 2019.