Láncszem egy folyamatban

A magyarság „láthatatlan szellemi múzeumának” részét képezik immár azok a lelkünket gazdagító népdalok, amelyeket az Európai Polgár díjjal kitüntetett Kossuth-, Liszt Ferenc- és Madách Imre-díjas népdalénekes, előadóművész, Szvorák Katalin közvetít számunkra, szed csokorba lemezenként, és amelyek kimagasló tevékenységének lényegét alkotják. A több mint 3700 koncerttel három kontinens negyvenöt országában fellépő és 38 önálló tematikus nagylemezt jegyző előadóművészt nemrég Magyar Örökség díjjal is kitüntették.

A vastaps nem tudja megszédíteni. Számára a siker az, ha meg van elégedve magával Fotó: Mirkó István

– Mennyire fontos önnek az elismerés, a siker?

– Valójában eddig huszonkét komoly díjat kaptam. Külön értékelem a kis közösségek adományozta elismeréseket, így első helyen tartom számon Pinc falu és Fülek díszpolgárságát. A szakmai díjak között természetesen a Kossuth-díjat „díjazom”.

Jóleső érzés, hogy valakik nyomon követik a pályámat, még ha nem túl zajos is körülöttem a levegő, hiszen menedzserek és önmenedzselés nélkül, visszavonultan, csendben alkotok. Polifón dalüzeneteim nemcsak a szülőföld, a haza és nyelvünk szeretetét, de a közép-európai népek egymásrautaltságát, a különböző vallású emberek közös ökumenikus istenhitét is közvetítik. Magát a siker szót egyébként nagyon nem kedvelem. A vastaps nem tud megszédíteni, számomra siker az, ha én magammal meg vagyok elégedve.

– Milyen érzéssel vette át a Magyar Örökség díjat?

– Különleges öröm és megtiszteltetés Tőzsér Árpád csodálatos, szívből jövő, őszinte laudációja. Szavakban ki sem tudom fejezni, el sem tudom mondani hálás köszönetemet mindazokért a kedves gondolatokért, ami a palócságomat és a szülőföldemet jelenti, ahonnan vétettem. Dalba foglalni, dallal megköszönni már könnyebb volna…

Én egyébként a Magyar Örökség díjat azoknak a névtelen énekeseknek adnám, akik több száz éven át éltették ezt a szellemi kincset, ezt a kiapadhatatlan tiszta forrást, amiben én is megmártózhattam, elmerülhettem, hogy aztán újragondolva továbbadhassam azt, s így én is egy láncszem lehessek ebben a folyamban.

A vastaps nem tudja megszédíteni. Számára a siker az, ha meg van elégedve magával
Fotó: Mirkó István

– Hogyan telnek a napjai, milyen meglepetésekkel készül, hol lesz látható és hallható a közeljövőben?

– Elsődleges gondolataim három unokámra fókuszálnak, de hamarosan útnak indulunk Sáros és Zemplén magyar emlékei után. Mindemellett készülök az Ág Tibor-emléklemez megvalósítására, és örülök minden spontán fellépésnek. Különleges öröm volt pár hete szerepelnem a zse­lízi népművészeti fesztiválon, hiszen jó negyven éve innen indult énekesi pályám a fülekpüspöki Palóc Néptáncegyüttes tagjaként. A „röpülj pávás” győzelmem után, 38 év elteltével szerepelhettem ott ismét. Tán nem véletlen, hogy éppen harmincnyolcadik önálló lemezemből hallhattak részleteket a jelenlévők. A Dalüzenet lemezem egy közép-európai életérzés elénekelve, alcímként a dalvándorlás Közép-Európában címet adtam neki. A Dalüzenet még tovább vándorol, így augusztus 20-án Szentendre Fő terén lesz ünnepi főműsor, majd szeptember elején Brüsszelben erősítem a közép-európaiság gondolatát. Boldog embernek mondhatom magam, hisz azt művelem, amit szeretek, az éneklésnek köszönhetően nagyszerű embereket ismerhettem meg, s tudom, dalaimmal lélekgyógyító munkát is végzek, amire ma igazán nagy a szükség.

Évente négy alkalommal adják

A Magyar Örökség díjat Farkas Balázs, Fekete György és Makovecz Imre javaslatára a Magyarországért Alapítvány kuratóriuma hozta létre 1995-ben. A díj kitüntetettjeinek kiválasztása az alulról építkező demokrácia elvén és gyakorlatán alapszik. Bárkinek módjában áll díjra javasolni az általa érdemesnek tartott személyt, együttest, intézményt, teljesítményt. A Magyar Örökség díj bírálóbizottsága az így beérkezett javaslatokból választja ki a díjazandókat. Évente négy alkalommal, kulturális műsor keretében, hét-hét díjat osztanak ki.