A Balaton festői közül Halvax Gyulának két műve, a Fonyódi part és a Kilátás Tihanyra mellett a piacon nagyon ritkán fellelhető Egry József-alkotások is láthatók a tárlaton. Halász című festménye és a Borozgatók is megtekinthetők a Vaszary-villa két terembe rendezett tárlatán.
Ifjú balatoni művészről is beszélhetünk: Péterfy Ábel festőművésznek, aki az északi parton él, most már rendszeresen elkelnek képei az aukción. Idén két festménnyel, a Vitorlásokkal és a Rianással is szerepel a kiállításon.
Igen gazdag a kortárs válogatás: Szvath Zsuzsa, Vészabó Noémi, Nagy Boglárka, Ördög Noémi, Tenk László, Fehér László, Verebics Ágnes és Osgyáni Sára is a víz, a fürdőélet képeit küldte az árverésre; utóbbi művész a kiállítás nyitóképét jegyzi. Bak Imre, feLugossy László, Ef Zámbó István vagy Victor Vasarely elvontabb vízióikkal szerepelnek, de a vidámság és az életigenlés a tárlat koncepciója szerint e munkáknak is sajátja. Ismeretlen festők is felbukkantak balatoni ihletettséggel, a szigligeti öblöt és a badacsonyi látképet megörökítő névtelen képpel kerültek a tárlatra idén.
A klasszikusok kiemelt tételei Czene Béla Aratók és Kirakat előtt című munkái, de a művészettörténetileg hangsúlyos festmények között említhetjük Szőnyi István Beszélgetők és Rozsda Endre Kompozíció című munkáját, amelyek a többi műtárggyal együtt augusztus 17-én kerülnek kalapács alá.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!