Az idén ötvenéves jubileumi évadát ülő Kaláka együttes régi adósságát törleszti csütörtökön a Vigadóban Hajh, Élet, hajh című Ady Endre-estjével. A hetvenes évek közepén a még fiatal együttes egy közös rádióműsor kapcsán ismerkedett meg az akkor ünnepelt Latinovits Zoltánnal, a következő években többször közösen léptek föl. Latinovits egy közös Ady-est összeállítását szorgalmazta a költő 100. születésnapjára, 1977-re, de egy évvel korábbi, tragikus halála fölülírt minden tervet. Valahol rímel Ady és Latinovits életének drámájára a különös sorsfordulat, hogy az est végül most, 2019-ben, Ady halálának 100. évfordulóján valósul meg – Latinovits Zoltánt archív televíziós felvételekről láthatjuk majd a koncerten.
Az esten a Kaláka tagjai, Becze Gábor, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos, Radványi Balázs és régi zenésztársuk, Huzella Péter muzsikálnak majd. Arról nincs hír, hogy Ady-nagylemezt is tervez-e a zenekar, mindenesetre szintén hiánypótló lenne, hiszen a Kaláka-életmű szerves részei az olyan Ady-dalok, mint az Új s új lovat, a Párisban járt az Ősz, vagy az est címadója, a Hajh, Élet, hajh. Ráadásul a hatás kölcsönös, ugyanis immár az Ady-életműnek is szerves részei a Kaláka-dalok – legalábbis napjainkban ők az utolsó magyar költősztár verseinek legismertebb dalnokai.
Érdekes, hogy jóval kevesebben nyúlnak az önpusztító látnok, a pusztában bolyongó provokátor, a halállal eljegyzett, önjelölt sámánivadék (akinek még temetése is rocksztárosan botrányos volt) életművéhez, mint mondjuk József Attiláéhoz, és a kísérletek ritkán lesznek vagy maradnak igazán népszerűek. Gondoljunk csak a legelső megzenésítőre, a kortárs Reinitz Bélára, aki több száz költeményt ültetett át zongorára a kávéházak, kabarék, magyar nóták népszerű eszköztárát használva. A mai tömegek ízlésének a dalok túlzók, dagályosak, manírosak – kevesen is mernek hozzájuk nyúlni, jómagam egy előadóművészt ismerek, a székelyföldi Zorkóczy Zenóbiát, aki ma is turnézik ezekkel a művekkel. Ma már nehezen képzeljük el, ahogy a borgőzös Ady és a rossz nyelvek szerint antialkoholista, de annál temperamentumosabb Reinitz vérre menő, sírógörcsös, hajtépős jeleneteket rendez a kották fölött – már csak azért is, mert a mai költők inkább ájuldoznak a megtiszteltetéstől, ha egy zenész pár sort nyilvánosan elnyöszörög tőlük.
