A magánénekesek közül a Wagner-előadásokban kiemelkedő teljesítményt nyújtó művészeknek odaítélhető Závodszky Zoltán-díjat idén Németh Judit vehette át. Az ösztönös tehetséget és erős színpadi személyiséget jutalmazó Sudlik Mária-díjban Bándi János, a biztos énektechnikán alapuló érthető hangképzés és a tiszta, szép magyar kiejtés magas szintű műveléséért odaítélhető Melis György-díjban Szegedi Csaba részesült.
Az évad énekkari művésze Balás Péter és Fehérné Szentidai Szilvia, zenekari művésze Borosné Szilvásy Júlia hárfaművész, kartáncosa Pokhodnykh Ellina és Palumbo Valerio Antonio lett.
A színházi háttérmunkát végzők közül az előadásokért emlékérmet Stella Szonja balett-titkár, kulturális menedzser és Nyáguly Emőke Erkel színházi projektreferens vehette át, Vasfüggöny-díjban Tóth Imre díszletasztalos részesült, míg a Dárday Andor-emlékplakettet Béres Attila kamarai jogtanácsos kapta. Az Operaház ezen kívül idén is jubileumi arany emlékgyűrűvel köszöntötte azokat a művészeket és munkatársakat, akik 25 éve dolgoznak közalkalmazottként az intézménynél.
Ókovács Szilveszter elmondta azt is, hogy a magyar opera napján indítja útjára az operaház streaming szolgáltatását a legnépszerűbb online felületeken, ahol az intézmény saját felvételeivel a magyar operaszerzők műveit kívánja népszerűsíteni.
Erkel Ferenc születésnapján elsőként a zeneszerző műveiből készült négy felvétel válik elérhetővé. A jövőben várhatóan hetente egy-egy újabb magyar opera felvétele kerül fel az online felületekre – emelte ki.
Beszélt arról is, hogy ugyancsak a magyar opera napja alkalmából az operaház megjelentette a 2019/20-as évadkalendárium javított kiadását, amelyben a Keresztény Évad 16 bemutatója és 51 repertoár-előadása mellett több mint 100 további különleges esemény (vendégjáték, koprodukció, gálaest, befogadott esemény) is helyet kapott.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!