Mosolygásra méltatlanok

A legproblémásabb autista gyerekekkel senki nem akar foglalkozni. Legalábbis erről szól a Különleges életek című francia film.

A végzettség nélküli segítők korcsolyázni, lovagolni, kirándulni viszik a sérült fiatalokat Forrás: ADS Service Kft.

A legproblémásabb autista gyerekekkel senki nem akar foglalkozni. Legalábbis erről szól a Különleges életek című francia film. Olivier Nakache és Eric Toledano nyolc évvel ezelőtt az Életrevalókkal már bizonyították, hogy tudnak igazán szívhez szóló filmet forgatni. A Különleges életek is ilyen lett: szívet facsaróan szomorú történet sok mosolygós pillanattal. – Ne mondja mindenkinek, hogy talál megoldást – sulykolja a Vincent Cassel által szenvedélyesen alakított Brunónak az autizmussal élő fiatalokkal foglalkozó szervezet könyvelője, amikor kiderül, hogy átvilágítják munkájukat és gazdálkodásukat.

A film arról szól, hogy az ellenőrök nem találnak mindent rendben. Baj van a pénzkezeléssel, a segítők végzettségével, az egész szervezettel. Minél több bajt találnak az ellenőrök, a nézők egyre jobban érzik, hogy nincsen baj velük. Ez a valóságos alapokon nyugvó film erről szól. Arról a dilemmáról, hogy most van baj vagy nincsen baj. Mert az ellenőrök szempontját is meg lehet érteni. Nagyon veszélyes lehet, hogy végzettség nélküliek foglalkoznak olyan fiatalokkal, akikkel a végzettséggel rendelkezők is nagyon hamar feladják. Ráadásul még a film is arról szól, hogy emiatt lesz is baj bőven. De arról is szól ez a film, hogy olyanokkal foglalkoznak ennek a szervezetnek a segítői, akiket elutasít a társadalom vagy akiknél nincs remény a javulásra. Velük ugyanis nem foglalkozik senki.

A végzettség nélküli segítők korcsolyázni, lovagolni, kirándulni viszik a sérült fiatalokat
Fotó: ADS Service Kft.

Nagyon elgondolkodtató film a Különleges életek, mert olyan morális kérdés elé állítja a nézőt, amelyet kellő mennyiségű információ hiányában még a film megnézése után sem képes jó szívvel megválaszolni. Sőt akkor nem képes igazán, ha megnézi ezt a filmet, amely egyébként egyértel­műen arról szól, hogy ha szívvel csinálja valaki a munkáját, akkor azt nem szabad bántani. Igen ám, de azt is látjuk, hogy megfelelő szakellátás hiányában milyen veszélybe kerülhetnek a legsúlyosabb autizmussal élő fiatalok. Nem kevés alkalommal életveszélybe. De azt is látjuk, hogy ha ezeket a fiatalokat annyira begyógyszerezik, hogy növényként ücsörögnek a sarokban, akkor aztán tényleg semmiről nem fog szólni az életük. Persze bajba se fognak kerülni.

A végzettség nélküli segítők viszont korcsolyázni, lovagolni, kirándulni viszik őket, sőt még azt is megpróbálják néhány esetben, hogy munkát szerezzenek nekik. És aztán persze mindig lesz valami baj. Mert az élet ilyen. Ha nem mankót adunk, hanem járni tanítunk valakit, akkor az el fog esni néhányszor. Lehet, hogy sokszor. Az nagy baj. De amikor jár-kel majd közöttünk, az már nem lesz baj. Ezekben az igazán súlyos esetekben viszont erről nincsen szó. Csak némi mosolyról olyan arcokon, amelyeket a francia ellátórendszerek nem ítélnek mosolygásra méltónak.