Ellopja hát az egyik páciense sztoriját. Pszichológusa – mert a pszichológusnak is kell hogy legyen pszichológusa – azonnal felhívja a figyelmét, hogy súlyos etikai kihágás, ha megírja egy könyvben azt, amit a kanapén elmondanak neki, de a Virginie Efira által nagyon sok furcsa nézéssel alakított Sibylt nem igazán érdekli semmilyen erkölcs, értékrend vagy társadalmi norma, mert életközépi válságban van.
És innentől kezdve akár az egész világ felfordulhat. A film alaposan bemutatja, milyen az, amikor az Ararát-hegy tetejéig növesztett egójú modern ember úgy érzi, hogy neki egy kicsit rossz lett.
Bár az Adèle Exarchopoulos által alakított filmbéli színésznő is nagyjából leginkább a hisztériáját próbálja gyógyítgatni Sibyllel; a mozinéző hamar rájön, hogy itt mindenki arra hivatott, hogy a pszichológusnő életközépi válságát kezelje.
A forgatókönyv érdekessége, hogy a filmben szinte egyáltalán nem történik semmi, viszont arról nagyon sokat beszélnek, hogy történnie kellene valaminek, hogy újra mindenki boldog legyen. Az emberben felrémlik, hogy ha esetleg befejeződne a film, az már jó kiindulópont a boldogsághoz, de nem ússza meg a néző ilyen könnyen, bekövetkezik még a főhős személyiségének szétesése.
Mert a modern nő nem tud megöregedni, ragyognia kell mindenáron, belső kincseinek pedig nem tud örülni, mert azt gondolja, hogy ha kislányként hisztizik a földön fetrengve, akkor talán az idő kerekét is sikerül visszaforgatnia. Szerencsére a filmkészítők is azon az állásponton vannak, hogy nem sikerül.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!