Biztos sokaknak ismerős érzés: újságot, magazint lapozgatunk és hírektől, aktualitásoktól fásultan, megcsömörlött, megmételyezett lélekkel csak valami kis érdekességre vágyunk, lehetőleg minél távolabbi korból. Persze az igazi ínyenc nemcsak elvágyódik ilyenkor, hanem a múlt emlékeiből szép lassan a jelenbe, sőt olykor a jövőbe vezető láthatatlan darabkákat illesztgeti össze. Összefüggéseket keres és néha talál, spekulál, morfondírozik. De nem tudós módjára, aki bizonyítani akar valamit, hanem csak úgy, tűnődve, merengve. Sok izgalmas gondolatot szülhet egy-egy levéltári érdekesség, azokat is szellemi kalandokban részeltetve, akiknek valamiért nincs alkalmuk minden őket érdeklő témáról egész tudományos monográfiákat olvasni.
A Száz történet Zalából című szép, kemény fedeles kötet a Magyar Nemzeti Levéltár Zala megyei levéltára munkatársainak a Zalai Hírlapban megjelent ismeretterjesztő írásait tartalmazza a megye történetéből a középkortól az 1970-es évekig. A tizenhárom szerző száz rövid elbeszélése között talál magának kedvére való olvasmányt a néprajz, egyháztörténet, hadtörténet, gasztronómia, kriminalisztika vagy épp közlekedéstörténet iránt érdeklődő is.
Csomor Erzsébet egy ferences barát 1755-ben készült füveskönyvéről szólva betekintést enged olyan korok szellemiségébe, amikor a gyógyítás egyet jelentett a teremtett világ konkrét megfigyelésével: „Kígyómarás ellen a kendert javasolja a szerzetes: a nyers kendert törd meg a két tenyered között, azzal kössed sebedet és minden mérget kiszívja. Giliszta kiűzésére ajánlott kúrája a következő: pálinkába áztatott barackfának levelét kösd hasára és vékonyára gyereknek vagy öregnek. Kecskesavóval kevert liliomgyökér nedvével gyógyította a vízibetegséget: két lat liliomgyökeret végy és azt megtörvén férfinak egy ital savóba add innya, asszonnak pedig egy latot, ha lehet, kecskesavóba. Ürmöt mind ételbe, mind italba végy be, az sár epét kihajtja, vízibetegséget elűzi.” Izgalmasan hangzik, akár a megdagadt torokra javallott, borral és tojássárgájával kevert fecskefészek, de mindenkinek ajánlom, hogy próbálja meg inkább csak elképzelni a módszereket és hatásukat.