Szerb Antal halála az emberi gonoszság egyik legerősebb megnyilvánulása volt

Szerb Antal 1945. január 27-én halt meg tragikus körülmények között, holttestét 1946 októberében exhumálták, majd Budapesten helyezték el földi maradványait a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.

Szerb Antal (1901-1945) halálának 75. évfordulójára emlékezett hétfőn a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) az író Fiumei úti Nemzeti Sírkertben található sírjánál.

Radnainé Fogarasi Katalin, a NÖRI főigazgatója a hétfői megemlékezésen elmondta: Szerb Antal megszüntette azt a távolságtartást, ami eltávolítja az olvasót az írótól. Ugyanaz a gördülékeny, szellemes és intelligens hangvétel sugárzik valamennyi művéből, ami a Pendragon legendát vagy az Utas és holdvilágot is áthatja. Mindez nemcsak irodalmi teljesítményének jellemzője, hanem személyiségének alapvető vonása is volt – tette hozzá.

A főigazgató emlékeztetett arra, hogy az író fontosnak tartotta kiemelni az irodalomtörténetet az „iskolás porrétegből”, azt eleven valósággá tenni és ezáltal az emberekbe kedvet önteni ahhoz, hogy ne csak a bestsellereket olvassák, hanem az irodalomtörténeti nagyságokat is.

Kovács Tamás, a Holokauszt Emlékközpont igazgatója kiemelte: január 27-én szabadult fel az auschwitzi haláltábor, ez a nap azonban egy másik évfordulót is takar, hiszen ugyanekkor halt meg munkaszolgálatosként Balfon a huszadik századi magyar irodalom egyik legtehetségesebb alakja. Hozzátette: Szerb Antal halála az emberi gonoszság egyik legerősebb megnyilvánulása volt.

Szerb Antal 1945. január 27-én halt meg tragikus körülmények között, holttestét 1946 októberében exhumálták, majd Budapesten helyezték el földi maradványait a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Sírhelye 2001 óta védett.

Szerb Antal 1901. május 1-jén született Budapesten, 1924-ben magyar-német-angol szakos tanári diplomát szerzett a budapesti egyetemen. Hosszabb-rövidebb időt Párizsban, Londonban és Olaszországban töltött. Tanított, 1933-tól a Magyar Irodalomtudományi Társaság elnöke volt. Az 1934-ben megjelent Magyar irodalomtörténettel országos hírnevet szerzett. 1935-ben és 1937-ben Baumgarten-díjat kapott. 1941-ben megírta A világirodalom története című munkáját. Ettől az időszaktól kezdve alkotói tere egyre szűkült, Magyar irodalomtörténetét betiltották, de a Magyar Csillag, az Ezüstkor, a Magyar Nemzet és az Új idők még közölték írásait.

A modern polgári esszéírás egyik legjobb magyar képviselőjeként tanulmányait filológiai felkészültség és rendkívüli elemzőkészség jellemzi. Irodalomtörténeti munkái ma is forrásértékű művek. Regényeiben (A Pendragon-legenda, az Utas és holdvilág, A királyné nyaklánca) a kalandregényt és a kultúrtörténetet ötvözte. Fanyar humorú novellái ma is olvasottak. Sokat fordított. Száz vers című antológiája görög, latin, angol, amerikai, német, francia, olasz költők verseinek eredeti szövegét és magyar fordítását tartalmazza.