Titokzatos, néha fenyegető szépség

Az idei év egyik fölfedezettje a hazánkban egyelőre ismeretlen, chicagói Post Animal együttes, akikre a sajtó általában a pszichedelikus jelzőt aggatja, ők maguk pedig heavy psych popként határozzák meg a magukat, mert aki ma nem határozza meg magát jó alaposan, azt kupán vágja a zeitgeist. Nemcsak a zenekar ismeretlen még nálunk, hanem ez a fajta stíluskeverék is. Pedig a Pink Floydot és Black Sabbath-ot, akiknek közvetett vagy közvetlen hatása legnyilvánvalóbban hallható itt, nagyon sokan szeretjük (érdekes, hogy a zenekar előbbit nem, csak utóbbit sorolja föl az inspirációi közt, olyanok mellett, mint Stevie Wonder vagy az ABBA).

A 2015-ben alakult együttes harmadik, az interneten is szabadon meghallgatható lemeze a Forward Motion Godys­sey címet viseli, pontos fordítását a Homérosz-kutató teológusok népes táborára bíznám. Olyan muzsika ez, mint egy Caspar David-festmény: titokzatos, néha fenyegető, álomszerű szépség. Mélységesen romantikus. A tájfestő jelleg nem véletlen, az együttes több dalt egy barátjuk montanai hegyi házában rögzített hóviharokban és naplementékben gyönyörködve (egy 2016-os cikkben meg egy másik barátjuk tóparti házáról van szó, tehát a jó zene egyik titka, hogy sok barátunk lakjon szép helyen és hívja meg a zenekart).

A szelíd, szellős Your Life Away című dallal nyit az album, bensőséges kis líra, kongaszerű dobokkal és könnyed gitártémával, akár a Black Sabbath ismert csöndeskedései, a Planet Caravan vagy a Soli­tude. Második etapjában Pink Floyd-os űrszintivel és jól kinyújtott torzított gitárokkal nyílik himnikusra. A nazális, fátyolos ének furcsa, de meg lehet szokni, sőt meg is lehet szeretni. Érdekes, hogy az öttagú (dob, basszus, két gitár, szintetizátor) csapatból szinte mindenki énekel.

Vokálisan nem egy tolakodó társaság: az ének, ha hard rockosabbra is van véve, csak egy színes hangszer a többi között, mint például a második, a zenekar nevét viselő, beindulós-riffelős, a végére az éteri billentyűvel szintén űrutazásba bomló dalban. A Schedule könnyedebb, napsütötte kis hangulat, a Fitnes titokzatosabb világ, bár kicsit vontatott, különös, hogy nem használják ki a többszólamú vokál lehetőségét, de hát nem lehet mindenki Misztrál. Az In Paradise-nál visszatér a lendület, ezúttal a Sabbath metálosabb pillanatait idézve, az ének minimalista, de hatásos belépője a nyomatékos refrénnél tiszta Ozzy (hatása mindegyik hangon érződik, bár olykor azzal is ijesztgetnek, hogy átcsapnak brit­popnyávogásba, de szerencsére mindig megállnak a szélén). A dal utolsó harmada remek, sötét doom metal zakatolás, a szintén amerikai Om is megirigyelné.

A The Whole pihentető, elszállós kis közjáték (nem baj az, ha egy zenekar valóban albumban gondolkodik, és nem tizenegy darab kicentizett táncslágert gyárt le), a How Do You Feel középtempós andalgásánál olykor a brit Kasabiant idézi. A vokál a beatkorszak ártatlansága, a gitárszóló meg valami idegen bolygó ősmocsarából bugyborog. A Safe Or Not slágergyanús, fogós főtémája akár a Bee Gees Stayin Alive-ja (abban aztán tényleg nyávognak, arra érzékenyeknek viszont ajánlom a basszustémát). A Private Shieldben szép és pontos arány a levegős verze és a stoner rockos refrén. A Damaged Goods megint csak Sabbath-os nyitánya különös, szaggatott, vészjósló történetté bomlik, jólesően színpadias, majdnem kántálásig merészkedő énekkel és remek fokozással a gitártéma után. A záró Sifting összegzi az eddigieket, vagyis mintha a Pink Floyd Beatlest dolgozna föl valami sci-fi-filmzenében, és néha átváltoznának Black Sabbath-tá.

Post Animal: Forward Motion Godyssey. Polyvinyl Record, 2020, Champaign (Illinois).