– Most ismertük meg a Titanic történetét. Amikor kiderült, hogy ezt nézzük meg a színházban, el is gondolkodtam, hogy lesz tenger a színpadon. Nagyon érdekesen oldották meg, két ember mozgatta a díszletet, és a vizet is ők játszották el. Sokszor voltunk színházban az osztállyal, de ez az előadás tetszett a legjobban – mondta Sebők Csaba, a Veszprémi Báthory István Sportiskolai Általános Iskola ötödikes tanulója, akit a Lázár Ervin-program kapcsán kérdeztünk. Osztályfőnöke, Fábiánné Morvai Dóra történelem–német szakos tanárnő elmondta, hogy a programban meghirdetett másik előadást, Janikovszky Éva Égigérő fű című darabját már korábban látták, a „Csak az a szép zöld gyep…” szállóige is lett az osztályban, ezért most a Titanicot választották.

Artmozik éjszakája 2025: Mijazaki Hajao- és David Lynch-alkotásokat is vetítenek a mozimaratonon
Egyéjszakás mozikaland vár budapestiekre a május 17-ről 18-ra virradó éjszaka.