A Thália Színház előadásában a tánc mellett jelentős szerep jut a vizualitásnak, a vetítésnek, ezzel is kitágítva, plasztikussá téve a fiú és a lány történeteit.
Schell Judittól nem idegen a tánc, lévén szülei kiskorában balettre járatták, majd édesanyja javaslatára áttért a versenytáncra. Ennek ismeretében az a kérdés, miért lett mégis színész. Az Ady Endre Gimnázium irodalom–dráma tagozatára járt – ahonnan számos jeles színészünk pályája indult –, s mert osztálytársainak zöme a Színművészeti Főiskolára adta be a jelentkezését, hát a végzős Schell Judit sem tett másként. Noha a harmadik rostavizsgán abba akarta hagyni, édesanyja tanácsára folytatta. Jól tette, elsőre felvették.
Darabbeli partnere, Finta Gábor ellenben tőrőlmetszett táncos. A Pécsi Művészeti Szakközépiskola tánc szaka után a rotterdami táncakadémián folytatta tanulmányait. Méghozzá nem akárhogyan, hiszen a harmadévesek közé nyert felvételt. Ilyen tehetséggel szerződést kapott a Belga Királyi Balettbe. Miután bejárta a világot és hazatért, a pécsi, majd a szegedi balettegyüttesben folytatta. Ma már tanít, ő vezeti a Budapest Musical Iskolát.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!