Az a megszokott, jó, becsületes hazai koszt

A vírus előhozta belőlem, hogy képzeletben is tudjak utazni volt vagy nem létező helyekre. Elvégre van ennek hagyománya a magyar kultúrában. Petőfi sem volt állítólag a tengeren, de szépen tudott írni róla. Aztán ott volt a szegény Zágoni Mikes Kelemen is, aki egyfolytában kalandozott képzeletben.

Közben magam is megéheztem, sorba állni kajáért már nem volt kedvem, elé kaptam egy darabka hazai kolbászt kicsi kenyérrel és elkezdtünk töltekezni. Sandít felém pár falat után a társam, restelkedve, majd megszólal. Nem adnál egy kicsi kolbászt a szendvicsem mellé? Annyira ismeretlen ízű, el kellene, hogy nyomtassam hazai ízekkel. Így esett, hogy a társam székely házikolbásszal kellett semlegesítse a spanyol csodamenüt. Igen, ez volt a második és egyben kitudja meddig az utolsó fapados utazásom, amit kimondottan a magam örömére szerveztem.