Június 4-én többször is jelentkeznek az elcsatolt országrészekből, s megszólalnak a határainkon túl élő honfitársaink. A Trianonhoz kapcsolódó filmek mellett, művészek, tudósok, közéleti emberek vallanak arról, mit jelent nekik az összetartozás. Este negyed kilenctől a Duna Televízió Rátóti Zoltán főszereplésével mutatja be A beszéd – Apponyi a magyar ügy védelmében című történelmi drámát. A film azt a beszédet dolgozza fel, amelyet Apponyi gróf a magyar küldöttséget képviselve mondott 1920. január 16-án, a trianoni béketervezet végleges lezárását követően.
Szintén a Dunán láthatják először a nézők a Kossuth térre megálmodott Trianon-emlékművet, amelynek augusztusban avatnak fel. A szerkesztők közreadnak egy különleges, örök érvényű hangfelvételt, amellyel az egykori vallás és közoktatási miniszter Klebelsberg Kunó üzent kora fiataljainak Trianon kapcsán. 15 óra 25 perctől a Wettstein-napló című dokumentumfilmből – a béketárgyalásokban résztvevő Wettstein János diplomata hagyatékának köszönhetően – részletesen megismerhetjük a magyar békedelegáció öt hónapi munkájának legfontosabb mozzanatait. 18 óra 40 perctől pedig Koltay Gábor Hétköznapi Trianon címet viselő dokumentumfilmjét vetítik, amelyben két fiatal a békediktátum okai után kutat Versailles-ban és az erdélyi Bonchidán.
A közmédia nézői követhetik a Parlament emlékülését és Áder János köztársasági elnök ünnepi beszédét, valamint beszámolókat láthatnak minden határon túli eseményről.
A Kossuth adó délelőtt rádiós hidat hoz létre, ami összekapcsolja az elcsatolt részeken dolgozó kollégákat. A diktátum aláírásának időpontjában, 16 óra 30-kor, a Duna, a Duna World és a Kossuth hullámhosszán megszólalnak a harangok.
Az M5-ön egész nap ismert művészek beszélnek az összetartozás fontosságáról, 21 óra 20 perctől pedig történészek vitatják meg Trianon okait és következményeit, próbálják megértetni, hogy miként tudott a magyarság egy ilyen, szinte példa nélküli tragédia után megmaradni, erősödni és létrehozni a nemzeti egységet.