Aztán majd megyünk utánatok.
De most felteszünk egy dalt, megbontunk egy palack bort – egy kevés maradt –, és rád gondolunk. És siratjuk magunkat…
„Húzódj még közelebb,
hajtsd a párnámra fejed,
s az a páncél ami óv,
földre hullik, lehet.
Ne beszélj, dal se kell,
már a zenék sem azok,
amik nehéz napokon,
végül is rólunk szóltak.”
És még köd is van…




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!