A pozsonyi csata: a magyarság diadala

A történészek és az írók az elmúlt években egyaránt elkezdték felfedezni a korábban elhallgatott pozsonyi csatát, annak jelentőségét. A kutatásoknak az 1100 éves centenárium adott lendületet, amikor is 2007-ben a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum szervezésében konferenciát szerveztek, és tanulmánykötetet adtak ki Egy elfeledett diadal – A 907. évi pozsonyi csata címmel. Az évfordulót megelőzően és követően is fokozott figyelemmel fordultak a kutatók és a szépírók is az ősmagyar kor, illetve a honfoglalás felé. Három regényt is olvastam a témában az utóbbi években, és legalább három filmtervről tudok, amelyek e korszakos diadalt dolgozták fel. Mára már vannak olyan széles körű ismereteink a történelmünk e korai szakaszából, hogy érdemes megmutatni dokumentumfilmben, illetve játékfilmben.

A korszak és az esemény jelentőségéről röviden kiemelném, hogy ez a győztes csata biztosította magyar eleink Kárpát-medencei egységét és a térségre kiterjedő hatalmát.

Az elsöprő győzelem következtében mintegy 126 évig nem lépett ellenséges haderő magyar felségterületre, így ez a határokon belüli békés időszak alapozta meg az ország gazdasági és demográfiai fejlődését.

Gondoljunk bele, napjainkban is hol tartanánk kulturális, népesedési és gazdasági téren, ha már 126 éve egyáltalán nem kerültünk volna háborús frontzónába.

A pozsonyi csata jelentőségét korábban elhallgatták
Fotó: MKI

Árpád magyarjai 895-ben érkeztek a Kárpát-medencébe, ahol László Gyula és más, újabb kutatók szerint többségében rokon és baráti népek éltek, így második vagy többedik honfoglalásról volt szó. Egyes szomszédos európai hatalmak azonban nem nézték jó szemmel, hogy a hun és az avar elődök után ismét egységes hatalmi központ alakul a Kárpát-medencében. Hosszas együttműködések és konfliktusok, majd háborúskodások után

a Keleti Frank Királyság döntő támadást akart indítani a magyar törzsszövetség országa ellen, Aventinus bajor történetíró szerint a kiűzésüket vagy egyenesen a kiirtásukat tűzve ki célul.

IV. Lajos a szépapja, Nagy Károly közel egy évszázaddal korábban az avarokon aratott győzelmein felbuzdulva hatalmas haderővel támadott a magyarokra, akik azonban Pozsonynál, a gyepű sávjában feltartóztatták őket, és megsemmisítő vereséget mértek a támadókra. Ott veszett a három keleti frank sereg többsége és az arisztokráciájuk színe-java, mintegy 19 főúr és főpap, köztük a hadjárat vezérei, Theotmár érsek és főkancellár, Luitpold és Sieghard bajor hercegek. A még gyermekkorú Lajos királyt is alig tudták kimenekíteni biztonságos, távolabbi bajor területekre.

Ez az ismeretterjesztő jellegű, de cselekményes animációs film nem egyik pillanatról a másikra jött létre. A Történelmi Animációs Egyesület már évek óta készít animációs filmeket történelmünk jeles epizódjairól, számos csatáról. A pozsonyi csatáról is gyártottak már egy 21 perces animációs filmet, és ennek az elemeit alapul véve fejlesztették a mintegy ötvenperces változatot. Már ezek a csatákat feldolgozó animációk nagy számú nézőt vonzottak, némelyik több százezreset, de ez a tovább fejlesztett változat remélhetőleg még több embert fog megszólítani.

Hatalmas előrelépés, hogy a filmet közmédia is műsorra tűzi.

Fontos, hogy a tudományos intézetek és az országos, illetve nemzetközi sugárzást biztosító központi médiumok is az ügy mellé, sőt az élére álljanak. A film kezdeményezője és támogatója a Magyarságkutató Intézet. Hozzáteszik azt a kutatói tapasztalatot is, ami segít a történelem minél hűebb rekonstrukciójában.

Természetesen e rekonstrukciós eljárás nem nélkülözi a következtetéseket és a változatokat, hiszen időben nagyon távoli eseményekről és tárgyi kultúráról van szó. A hiányzó foltokat azonban valamilyen módon pótolni kell, hogy átfogó képet kapjunk a korszakról. Például a rakamazi turul ugyan egy női hajdíszen maradt fenn, de ez a jelkép más tárgyakon is előfordulhatott, hiszen a turul hatalmi jelkép. Az ismert hajkorongot bizonyára a nagyfejedelmi család vagy a vezérek családjának nőtagja hordhatta, nem elsősorban vagy egyáltalán nem női díszítőelemként. Árpád halálának pontos helyéről, időpontjáról, mikéntjéről pedig nem írnak a források, így nem kizárt, hogy fővezérként részt vett a pozsonyi csatában, az sem, hogy végig életben maradt, de az sem, hogy elesett. A film ezekre a kérdésekre valamilyen választ ad, és mint változatot el lehet fogadni. Óriási előrelépés, hogy ilyen színvonalas ismeretterjesztő animációs fim foglalkozik a történelmünk kiemelkedő, de kevésbé ismert fejezetével.

A film ugyan nem éri el a nagy amerikai stúdiók animációinak kidolgozottságát, de nagyon szép, látványos, részletes és színvonalas. Akár egy játékfilmet is ki lehetne dolgozni ezzel a technikával. Most azonban egy ismeretterjesztő, dokumentumfilmes animációt láthat a közönség, és biztos vagyok benne, hogy nem fog csalódni.

A cselekmény a honfoglalás korának kontextusában idézi meg a pozsonyi csatát. A film az idő mintegy felében részletesen bemutatja eleink életmódját, tárgyi és szellemi kultúráját, a Kárpát-medencébe érkezését, illetve Európa ezen felének IX–X. századi erőviszonyait. A bemutatott tárgyi kultúra és a harcmodor még szélesebbre nyitja a panorámát, hiszen számos elem megjelenik a sztyeppei lovas nomád népekről ránk maradt ismeretekből. Ezek a népek, amelyek Kárpát-medencében szerveztek meg maguknak katonai és politikai hatalmat, szövetségesei, részben közeli rokonai is egymásnak. A motívumok a szkíta-hun–avar–magyar rokonságra is utalnak, amire az utóbbi évek természettudományos, archeogenetikai kutatásai is szolgálnak már részleges bizonyítékokkal.

A pozsonyi csata című film hivatalos plakátja
Fotó: MKI

A pozsonyi csata című film tehát ismeretterjesztő animáció narrátori szöveggel és eredeti magyar, korhűségre törekvő zenével összefogott mozgóképekből, tárgyak és események érzékletes bemutatásából egészen a részletes csatajelenetekig. Semmi más nem hozta ennyire közel eddig Árpád népét és harcosait, mint ez az animáció. A filmben megjelennek a kor ismert régészeti leletei vagy annak rekonstrukciói. A kamera élethűen megmutatja például a bécsi szablyát, amely a kor egyik kiemelkedő és kiemelkedően szép lelete, illetve a visszacsapó íjakat, a magyarok fő harci fegyverét, ezeket készítés és használat, harc közben is. Látjuk a IX–X. századi magyarok jurtáit, állatait, a népesség és a hadsereg vonulását, de a képeken megelevenedik egy lóáldozat és a híres vérszerződés is a hét vezér között. Magának a pozsonyi csatának a főbb elemeit Aventinus bajor történetírónak a XVI. században, de korabeli források alapján lejegyzett sorai adják. Látható közelharc, de láthatók tömegjelenetek is, köztük a magyarok híres bekerítő technikája.

Nem túlzás tehát az, hogy ez az animációs film a filmkészítés és a nemzeti emlékezet diadala is.

Végre, három évtizeddel a rendszerváltás után eljutottuk oda, hogy nem csupán Mohácson és az elveszett csatákon, szabadságharcokon rágódjunk, magunk közt és külső tényezők közt keresve a felelősséget (erre is szükség van), de végre felmutathatunk egy pozitív példát,

ami már a valóságrekonstrukció szintjén megidéz egy olyan tartós, évezreden át tartó sikert, amelynek egyebek mellett köszönhetjük, hogy ma is vagyunk, és magyarul beszélünk a Kárpát-medencében. Persze, lesznek, bár biztosan nagyon kevesen, akik nem örülnek ennek a nemzeti önismeret és annak megerősítését megvalósító filmnek. A Történelemtanárok Egyesületének elnöke idén tavasszal is kijelentette, hogy a történelemoktatásban elsősorban vesztes csatákról kell tanítani, mert azok bírnak nevelő értékkel, a pozsonyi csatát pedig szóba se szabad hozni. Miért, a pozitív példa nem bír nevelő értékkel és lelkesítő erővel? De, bír, ezt a tudományos pszichológiai kísérletek is igazolják.

A nemzeti önismeret nagy tesztje ez az animációs film a pozsonyi csatáról. A hatását, a várható eredményét tekintve bizakodó vagyok. A vetítés iránt máris nagy az érdeklődés, pár nap alatt rengetegen látták és tetszikelték az előzetest a közösségi oldalakon. Egyik olvasó a következőket írta a pozsonyi csatáról és a filmről: „Ennek kellene egy új nemzeti ünnepünkké válnia, annyi véres, balsorsú veszteséges csata után…” Nem csupán kellene.

A Történelemtanárok Egylete reagálása cikkünkre

„A Magyar Nemzet A pozsonyi csata: a magyarság diadala című írásában 2020. dec. 21-én ezt állította: „A Történelemtanárok Egyesületének elnöke idén tavasszal is kijelentette, hogy a történelemoktatásban elsősorban vesztes csatákról kell tanítani, mert azok bírnak nevelő értékkel, a pozsonyi csatát pedig szóba se szabad hozni.”

A Történelemtanárok Egyletének elnöke ilyet nem állított. Annak kapcsán, hogy az új tantervben kiemelt téma lett az „Árpád-kori győztes harcok és csaták”, azt mondta, hogy nem kizárólag a győztes csatákat kell tanítani. A kalandozások esetében például épp az a tanulságos, hogy kezdetben miért érnek el a magyarok sikereket, majd később mi az oka a vereségeknek. A pozsonyi csatáról nem állította, hogy szóba sem szabad hozni – egyes tankönyvekben korábban is szerepelt.”