A kommunizmus áldozatainak emléknapjára
A kommunizmus áldozataira emlékezünk február 25-én, annak a napnak az évfordulóján, amelyen Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt (FKgP) főtitkárát elhurcolták a szovjetek 1947-ben. Az ő sorsa egyetlen példa a sok százezer magyar áldozat közül, akiket igazságtalanul fosztottak meg szabadságuktól, önkényesen vették el életüket vagy taposták sárba emberi méltóságukat. Emlékeznünk kell rájuk, és emlékeztetnünk kell milliók szenvedéseire a felnövekvő generációkat is, hogy tudják: a humanizmust hirdető és az elnyomottnak mondottak jogaiért síkra szálló ideológiák mögött sokszor a kisebbség kíméletlen zsarnoksága bújik meg.
1917-ben hatalomra került egy gyilkos eszme, amely százmillió halálos áldozatot követelt világszerte. A kommunizmus 1944-ben érte el hazánkat, a háborús pusztítást és népirtást átélt, kivéreztetett országot. Az egyik totális diktatúra csapdájából kerültünk bele egy másikba. A gestapós rémtetteket a kommunista párt által felállított politikai rendészet folytatta, és még a német megszállás alatt üldözött emberek sem lélegezhettek fel megkönnyebbülten: a koncentrációs táborokból vagy a gettókból szabadult zsidók közül sokakat vagoníroztak be, és szállítottak a messzi Gulág táboraiba; nácikkal és nyilasokkal harcoló ellenállók találták magukat újra az Andrássy út 60. pincéiben, ahol ezúttal a vörös csillag nevében kínozták őket embertelen módon. Miért? A válasz könyörtelenül egyszerű: aki fegyverrel a kezében harcol hazája függetlenségéért, a saját életét is kockára téve bátran kiáll az elnyomottak és üldözöttek védelméért, az veszélyes az új diktatúra hatalombirtokosai számára is. Ha a nácik ellen fegyvert fogott, a kommunisták és a szovjetek ellen is fog. Nem véletlen hát, hogy az 1944-es nemzeti ellenállás szereplői megismerhették az ávósok kegyetlenkedéseit, és – mivel a történelmet a győztesek írják – az emlékük feledésbe merült. Nem kímélték azokat a baloldali politikusokat sem, akik alternatívát jelentettek volna a bolsevizmussal szemben, akik a szuverenitást és a nemzeti gondolkodást elegyíteni tudták a marxista tanokkal. Ők talán még veszélyesebbek voltak a kiépülő diktatúra számára, ezért elsőként csaptak le a „frakciósokra”, de hamarosan sorra kerültek a szociáldemokraták is.