Vasváriról két érdekes kortárs véleményt ismerünk. Az egyik Zichy grófé, a kamarilla ügynökéé, aki szerint „Vasvári a legveszélyesebb izgató”, a másik Széchenyi Istváné. Vasvári március 19-én az országgyűlés színhelyén, Pozsonyban tartózkodott, mint Pest város küldöttségének ifjú s népszerű tagja. A sétatéren találkozott Széchenyi Istvánnal, akit így köszöntött: Bon jour citoyen Széchenyi. A „lepolgározott” Széchenyi így válaszolt: Bon jour sansculotte Vasvári! – szóval lényegében „lenépiforradalmározta” Vasvárit. Aznap este a legnagyobb magyar ezt jegyezte fel a naplójába: „Vasvári… quel charmant garçon…” – „Vasvári…. Mily elbűvölő fickó”.
No de ki is Vasvári Pál, és hogyhogy eddig nem volt szobra Budapesten?
Vasvári Pál (1826–1849) történész, filozófus, forradalmár – nagyjából ennyit tudunk róla. Pedig Vasvári Pál (eredeti nevén Fejér Pál, a hasonló nevű tiszabűdi görögkatolikus pap és Méhey Erzsébet gyermeke) az 1848–49-es forradalom és szabadságharc szíve-lelke, a „márciusi ifjak” egyik vezéralakja volt.
Landerer nyomdájában Petőfinek segített amikor kinyomtatták a Nemzeti dalt, a Múzeumnál szónokolt, aztán a Várba ment, hogy kiszabadítsák Táncsicsot – a kortársak körében nyilván másképpen élt az emléke, ám talán azért nincs Petőfihez hasonló kultusza, mert a költővel ellentétben nem hagyott hátra egy teljes, befejezett életművet, no meg pár évvel fiatalabban, 23 évesen halt meg.
A Vasvári Pál Polgári Egyesület a hét végén szobrot állított Vasvárinak a Nemzeti Múzeum kertjében.
Fotó: MTI/Mohai Balázs
Ha a fővárosban eddig nem is, de vidéken ápolták az emlékét: Székesfehérváron egy fából faragott mellszobor (2004), Szegeden az egyetem előcsarnokában (1960), Nyírvasvárott (1976) és Érköbölkúton szintén egy mellszobor, Tiszavasváriban pedig egy egész alakos szobor (2000) őrzi az emlékét (az emléktáblákon kívül).
Ha bárkiről írunk, talán érdemes egy anekdotával kezdeni. Petőfi Sándor az egyik levelében a március tizenötödike előtti napokról számol be, s ebben megemlít egy érdekes jelenetet is:
„Hazamenvén, előadtam szándékomat a sajtó rögtöni fölszabadításáról. Társaim beleegyeztek. Bulyovszki és Jókai proklamációt szerkesztettek. Vasvári és én föl s alá jártunk a szobában. Vasvári az én botommal hadonászott, nem tudva, hogy szurony van benne; egyszerre kiröpült a szurony egyenesen Bécs felé, anélkül, hogy valamelyikünket megsértett volna. – Jó jel! – kiáltánk föl egyhangulag.”
Noha Vasvári történésznek készült, Zrinyi Miklósról írt tanulmányt és már belefogott a negyvenkötetesre tervezett Történeti névtár előzetes munkálataiba, 1848 februárjában pedig Irányeszmék című esszéje is nyomdába került, ám tudományos pályáját félbeszakították a forradalmi események: titkár volt Kossuth pénzügyminisztériumában, majd futár, országjáró katonatoborzó. Az őszi népfelkelés idején fegyvert fogott, éjszakánként hadtudományi műveket tanulmányozott, honvéd hadnagy lett, részt vett a hadsereg szervezésében; 1849 tavaszán őrnagyként, a Rákóczi szabadcsapat parancsnokaként tevékenykedett.
