Elhunyt Balassa Sándor zeneszerző, a nemzet művésze

„Életének 87. évében elhunyt Balassa Sándor Erkel Ferenc- és Kossuth-díjas zeneszerző, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja, a nemzet művésze, a kortárs magyar zene sokoldalú alakja, zenei rendező, pedagógus” – tájékoztatott közleményében az MMA.

Fotó: MTI/Marjai János

„A hosszú betegség után elhunyt Balassa Sándor az MMA társadalmi szervezet egyik alapítója volt, a Magyar Művészeti Akadémia köztestület saját halottjának tekinti” – áll a közleményben.

„1965-ben végzett a Zeneművészeti Főiskolán, ahol zeneszerzést tanult. 1964 és 1980 között a Magyar Rádió zenei rendezője volt. 1981-től a Zeneművészeti Főiskola hangszereléstanára, 1993-tól egyetemi tanár.

1992 és 1997 között, valamint 2001–2004-ben a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke. 2011-ben a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagjává választották.

Balassa zeneszerzői pályaútja feltűnő sikerrel indult Rekviem Kassák Lajosért című művének az 1969-es bemutatójával. Ettől az időponttól kezdve Balassa csaknem minden kompozíciója a kortárs magyar zeneszerzés előterében állt: a Wolfgang Borchert-dráma nyomán készült operája, Az ajtón kívül (1973–1977) az új magyar operaműfaj kiemelkedő sikerét reprezentálta a szerző elsődleges drámaformáló készségét, stiláris, művészi érettségét tanúsítva. Ezt követte 1987-ben A harmadik bolygó című egyfelvonásosa (1987), majd Balassa harmadik operája, a Karl és Anna (1987–1992).

Zeneszerzői alkotásai a zenekari, kamarazenei és vokális területeken hasonló jelentőségű eredményekről tanúskodnak: számos művét komoly külföldi elismerés fogadta, sőt gyakran megtisztelő megrendelések eredményeként készültek kompozíciói.

Elsőként írt művet az ’56-os szabadságharcról (301-es parcella, 1997; Október virágai, 2003), Trianonról (Trianon, 2010). A magyar szellem jeleseiről (Kőrösi Csoma Sándorról, Sinka Istvánról, Szervánszky Endréről és Szabó Dezsőről) zenei arcképet festett Négy arckép címmel. A magyarság történelméhez kapcsolható több, ebben a korszakban született szimfonikus műve (Tündér Ilona, 1992; Csaba királyfi, 1993; A Nap fiai, 1995; Magyar koronázási zene, 1998; Hunok völgye, 1999).

Művek sorát írta (Trombitaverseny, Cimbalomverseny, Kettősverseny oboára és kürtre, Naphegyi kirándulás, Nyári zene) az 1990-es évtizedben. Ezekben az években néhány kórusmű is született a „szellemi önvédelem tárgykörében” (például Kelet népe, A gólyához, Szülőföldem szép határa, Magyarország romlásáról, Decemberi kiáltás).

Csoóri Sándor felkérésére írta meg az 1989 – Gondolatok a nemzeti zenéről című esszéjét, melyben leszögezte, a kultúra csak nemzeti lehet.

1991–1992 fordulóján Makovecz Imrével, Somogyi Józseffel, Schrammel Imrével, Gyurkovics Tiborral és sok más művésszel együtt részt vett a Magyar Művészeti Akadémia társadalmi szervezetet megalakításában. Az akadémia alelnöke lett, s számos szervezési feladatot magára vállalt. A magyar zeneszerző-társadalom kiválóságait személyesen felkereste, hogy azok csatlakozzanak az egyesületi akadémiához. Számos nehézség ellenére végigküzdötte az alapító időszakot Makovecz Imrével.

Az utolsó évtizedekben Balassa zeneszerzői szemlélete, stílusa fontos átalakuláson ment keresztül. A korábbi szabad dodekafon struktúrák alkalmazásával szakítva egy konzekvens diatonikus stílus iránti elkötelezettségéről tett tanúságot, amelynek legfőbb forrásaiként az európai zenetörténet bécsi klasszicista korszakát és a magyar népi tradíciókat tekintette. Ennek az új értelemben vett stiláris szabadságnak a keretében teremtette meg minden egyes új művének a zenei karakterisztikumait. Új szemléletével egyidejűleg egy közvetlenebb kapcsolatteremtés igénye érvényesül alkotásaiban, s ez egyidejű közeledést mutat kora hallgatóságához és előadó-művészetéhez. Ezeket a törekvéseket sikeresen igazolták azon művei, mint a Karl és Anna budapesti bemutatója (1995, Magyar Állami Operaház) és legújabb kompozícióinak közelmúltbeli sikeres előadásai” – olvasható az MMA közleményében.

Zeneszerzői munkásságának az elismerését Balassa Sándor számos kitüntetése jelzi: 1972-ben Erkel-díj, 1978-ban Érdemes művészi kitüntetés, 1983-ban Kossuth-díj, 1988-ban és 1998-ban Bartók Béla–Pásztory Ditta-díj, 1989-ben a Kiváló művész kitüntetés. 2014-ben az elsők között lett a nemzet művésze „a magyar zenei hagyományokra épülő gazdag zeneszerzői munkásságáért, történelmünket megidéző és a nemzeti karaktert hitelesen megformáló művészetéért, oktatói tevékenységéért és példamutató életútja elismeréseként”. 2016-ban a köztestület a 2015-ben bemutatott Földindulás című munkájáért a Magyar Művészeti Akadémia Nagydíjában részesítette.