„A karantén alatt érezhetővé vált: mindannyian szigetek vagyunk” – áll az Esterházy Magánalapítványok lapunkhoz eljuttatott közleményében. Van ebben bőven igazság, főleg a művészek szemszögéből nézve ez az állapot a normalitást is jelentheti. Hiszen a legtöbb alkotó már a világjárványt megelőzően is otthon vagy a műtermében dolgozott, saját művészete bűvkörében. Mint a közleményben is írják, társadalmunk a művészek effajta életmódját elfogadja, nem korlátozásnak tartja, inkább önmegvalósításként könyveli el.
Az utóbbi hónapok történései valójában arra mutattak rá, hogy a társadalomtól való elzárkózás akár pozitív hatással is lehet az egyénre, sőt utat nyithat akár a boldogság felé is. A Boldogság szigetei című kiállítás ezt a dinamikát járja körül hat kortárs alkotó szemszögéből.
A kiállító művészek közül korábban többen elnyerték az Esterházy Művészeti Díjat – áll a közleményben.
A tárlat munkanapokon 13–18 óra között ingyenesen látogatható a Collegium Hungaricum Berlin székházában (Dorotheenstraße 12, 10117 Berlin). Ha arra járnak, ne hagyják ki. Jó hír, hogy az idei Esterházy Művészeti Díj döntőbe jutott művészeinek alkotásaiból szervezett kiállítás 2021 decembere és 2022 februárja között a budapesti Ludwig Múzeumban lesz látható.
Kiállító művészek: Csató József, Makai Mira Dalma, Nagy Imre, Nemes Márton, Puklus Péter, Tranker Kata.
Esterházy Művészeti Díj
Az Esterházy Magánalapítványok az Esterházy-család több évszázados mecénási és műgyűjtői hagyományait elevenítik fel. A NOW – Esterhazy Contemporary keretében a kortárs művészetet támogatják. Tevékenységük egyik fontos láncszeme a 2009-ben megalapított Esterházy Művészeti Díj odaítélése, melynek célja tehetséges fiatal magyar művészek felkarolása, a kortárs képzőművészet és a nemzetközi párbeszéd támogatása. „Az Esterházy Art Award célja a fiatal, magyar képzőművészek támogatása. A díj időközben a kortárs képzőművészeti szcéna legmérvadóbb elismerésévé nőtte ki magát, a díjra jelölés számtalan művésznél egyben a nemzetközi karrier kezdetét is jelenti. Büszkék vagyunk erre a tényre és szeretnénk a jövőben is hathatósan támogatni a fiatal művészeket.“ – nyilatkozta Ottrubay István, az Esterházy Alapítványok igazgatósági tagja.