Természetfilm a hortobágyi vadlovakról

Olyan történéseket is bemutat a Pentezugi Vadlórezervátumban forgatott Vadlovak – Hortobágyi mese című természetfilm, amelyeket eddig még a kutatóknak sem sikerült megfigyelniük. A film november 4-én kerül országosan a mozikba.

Magyar Nemzet
2021. 10. 27. 17:00
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az alkotói munka négy éve alatt Török Zoltán rendező – aki a Vad Magyarország című filmet is jegyzi – és Jan Henriksson operatőr sok időt töltött a rezervátumban, így sikerült lencsevégre kapni a vadlovak ellését is, miután egyszer tizenhat napon keresztül követték folyamatosan a ménest. – Ez korábban még senkinek sem sikerült, és a kutatók sem látták, hogyan történik – nyilatkozta a rendező.

A stáb munkájának és kitartásának hála, három ellést is sikerült rögzíteni, amelyek a vadlókutatásnak is segítségére szolgálnak. – Sok mindent tanultam a filmből arról, hogy egyéb állatok hogyan élnek a lovak mellett – fejtette ki Kerekes Viola vadlókutató, akit az is meglepett, hogy milyen hamar lejátszódik az ellési folyamat. Mint mondja, a felvételeken két év alatt sok olyan helyzet szerepel, hogy egy kanca nem fogadja el a csikóját. Korábban azt feltételezték, ilyen csak ritkán fordul elő. 

A legmodernebb eszközökkel rögzített film egy kis vadlócsikó, Cseppke első mozzanataiba avat be, bemutatja a vadlovak és a Hortobágyi Nemzeti Park más állatainak életét is, és betekintést nyújt a sokszor viszontagságokkal teli puszta világába, amelyet Pokorny Lia narrációja varázsol meseszerűvé. A filmzenét Szabó Benedek és Tövisházi Ambrus komponálta, és Odett énekel benne. 

Október 21-től több mozi premier előtt vetíti a Vadlovak – Hortobágyi mese című természetfilmet, november 4-től pedig országosan látható a mozikban a Mozinet Kft. forgalmazásában.

Borítókép: Jelenet a filmből. Fotó: Mozinet

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.