A Spencer a Diana-reneszánsz horror-thrillere

A nép hercegnője nem nyugodhat békében. Lassan huszonnégy éve halott, de számos feldolgozás készült Dianáról. Kristen Stewart és Pablo Larrain közreműködése, a Spencer vitatatlanul az egyedi megközelítések közé tartozik, ám dühíti a tradicionalistákat.

Nem csoda, hogy Pablo Larrain már az első képen megjegyzi, a történet „mese egy igazi tragédiáról”. Nem esik tehát A korona hibájába, amely fikció, és igazságtartalma a királyi család és a brit nézők jó részénél kiverte a biztosítékot. A Spencer az első pillanattól egyértelművé teszi, hogy egy alternatív valóságban játszódik, amelyben történetesen valós nevű szereplők játszanak. Ám mivel a film leginkább a walesi hercegné elméjében történik, a királyi család tagjai többségében épp csak megjelennek a filmben. Néhány mondatos szerep jut II. Erzsébetnek (Stella Gonet), akinek fegyvertartó figurája éppoly rémisztő, mint Catherine Keener a Tűnj el! matriarchájaként. Jack Farthing Károly hercege is csak azért kap hangos szerepet, hogy a Dianát körülvevő szeretetlen légkört hangsúlyozza.

A korona intézményét kiszolgáló, a Dianát kényszerítő erő megtestesítőjeként Timothy Spell fikciós őrnagya fontos szereplő, akinek elvileg az a dolga, hogy távol tartsa a sajtót, de valójában a hercegné megfigyelését irányítja. Szintén kitalált karakter Diana kedvenc öltöztetőnője (Sally Hawkins), aki a 2021-es trendeknek megfelelően nem egyszerűen a hercegné támogató barátnője vagy elkötelezett harcostársa az ellenséges környezetben, hanem egy Dianába szerelmes nő. A kapcsolat ugyan plátói marad, a tradicionalista kritikusok a neten felteszik a kérdést, miért kell feltétlen ilyen szerelmi szállal hangsúlyozni a hercegné boldogtalanságát. Miért nem elég a szeretet nélküli házasság és a meleg anya és fiai közti kapcsolat ellentéte? Utóbbiak egyébként a film legjobb jelenetei, amelyek felüdülést jelentenek a szenvedés folyamatos hangsúlyozása alól.

A megközelítés persze minden valószínűség szerint tudatos, mivel ez különbözteti meg a Spencert a Diana-reneszánsz többi darabjától. A hercegné lassan negyed évszázada halott, de számos feldolgozás, mozifilm, tévésorozat, musical született életéről. A brit tévé a hercegi esküvő után néhány hónappal mutatta be az első tévéfilmet, amelyet jó néhány követett. Mindegyik áldozatként mutatja be a hercegnét, annak ellenére is, hogy például az 1993-as, Andrew Morton életrajza alapján megjelent Diana igaz története is elmeséli, hogy a 19 éves lány mindenáron hercegné akart lenni. Diana maga sem volt büszke a James Hewitt-tal való kapcsolatára, de a Lady D. – A szerelmes hercegnő is az áldozatot ábrázolja. Ugyanez történt 2013-ban Naomi Watts Dianájával is.

Kristen Stewart sem jár más úton, a Spencer mégis Larrain másik meggyötört nőről szóló életrajzi filmjével, a Jackie-vel mutat inkább rokonságot. A különbség, hogy míg Jackie Kennedy férje halála után amerikai királynővé, sőt egyenesen szentté válik, úgy Diana a Spencerben elveszti minden előkelőségét. Larrain nem véletlenül nevezte filmjét „fordított mesének”.

Tény, hogy a korábbiaktól eltérő megközelítés valószínűleg meghozza a legjobb női főszereplő Oscar-jelölését Kristen Stewartnak.

A 2021 trendjeinek megfelelő szereplőkészlet Sally Hawkins jelölését is valószínűsíti. Durran legjobb jelmeztervezői és Claire Mathon kilencvenes évek kopottas fényképeit idéző kamerakezelésének jelölése is biztosra vehető. Larrain tehát egy Oscar-bombát rakott össze, amely líraiságával és klausztrofóbiájával beeszi magát a néző bőre alá, ugyanakkor a kényelmetlenséget oly mértékben eltúlozza, hogy az embert nem hagyja nyugodni a kérdés: nem lehetne végre békén hagyni a világ legtöbbet fényképezett asszonyát?

Borítókép: Kristen Stewart Diana szerepében a Spencer című filmben (Fórum Hungary)