Az utolsó garabonciások

A magyar ellenkultúra vizsgálatára irányuló kutatások bemutatására második alkalommal rendezett műhelykonferenciát a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI). A március 2-i tanácskozásnak ismét a Vigadó, az MMA székháza adott otthont, de nagy érdeklődés övezte az online közvetítést is. A konferencián együtt gondolkodott többek között történész, szociológus, zene- és tánctörténész, s filmtörténész is, akik a legkülönbözőbb szempontrendszerek alapján, de egytől egyig érdekes résztémákkal kapcsolódtak a magyar ellenkultúrához.

Fotó: MSE

Kezdjük a legelején, hiszen könnyű elveszni a definícióig vezető úton, hogy mit jelent magyar kontextusban az ellenkultúra? A XX. század második felében, a kulturális fősodorral szemben helyezkedett el megannyi művész, akik egyfajta ellenáramot képeztek.

A mostani előadások többsége elsősorban elméleti szinten próbált közelíteni az ellenkultúrához. Windhager Ákos, az MMKI tudományos munkatársa köszöntőjével, majd elnöklete alatt eredményes szakmai találkozó vette kezdetét a délelőtti órákban. A hangulatot a Mézga család egyik jelenete alapozta meg, amiből akár tételesen fel lehetne sorolni az ellenkultúrával kapcsolatos összes közhelyet. 

Mi a különbség az ellenállás és az ellenzékiség között?

– járta körül Máthé Áron történész, szociológus, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) elnökhelyettese, aki először az ellenkultúrák fogalmát tisztázta. Csatári Bence történész, szintén a NEB kutatója Koncz Zsuzsa pályafutását művelődés- és kultúrtörténeti szempontból elemezte. Koncz énekesi pályájának sikeressége (a szerény hangterjedelme ellenére) személyiségében és a kimagasló előadóművészetében keresendő. Az énekesnő privilegizált helyzetéről árulkodtak a levéltári adatok, igencsak beszédes a következő eset:

az 1968. október 26–november 1. közötti franciaországi üzleti úton mindössze egyetlen könnyűzenészt ajánlottak a nyugati menedzsereknek, és az éppen Koncz Zsuzsa volt; a kimutatásból kiderült, hogy a könnyű műfajt egyedül az ő felvételei és reklámanyagai képviselték. 

Csatári Bence   Fotó: MMA MMKI/Sándor Emese

A zenei témáról a képzőművészetre eveztünk át (hacsak egy rövid időre is), hiszen Martsa Piroska édesapja, Martsa István szobrászművész életét és munkásságát mutatta be gazdag képanyag kíséretében.

Vajon beszélhetünk-e építészeti ellenkultúráról?

– tette fel a kérdést Zuh Deodáth, a Magyar Tudományos Akadémiai Bölcsészettudományi Kutatóközpont Lendület – morál és tudomány kutatócsoport posztdoktori kutatója, aki esettanulmányokon keresztül vezette be a hallgatóságot az építészet és az ellenkultúra viszonyába, kifejezetten az 1956 és 1989 közötti Magyarországon.

Építészeti ellenkultúrát létrehozni kutatásmódszertani értelemben és az építés természetére vonatkozóan nem lehetséges

– jelentette ki a több további kérdést generáló következtetését.

Ezt követően a táncé volt a főszerep. Mi jellemzi Markó Iván hungarikumként értelmezhető totális színházát? Milyen hatással volt rá Maurice Béjart? Hogyan vitte tovább Béjart stílusát Markó? –  többek között ezekre igyekszik választ adni Bólya Anna Mária, az MMA MMKI tudományos munkatársának és a Magyar Táncművészeti Egyetem docensének kutatása. 

Az ellenkultúra kontextusában a keresztény könnyűzenéről Horváth Gergely, a Petőfi Media Group ügyvezetője gondolkodott. Kiemelte, hogy

a keresztény könnyűzene nem engedheti el a teológiai fókuszt.

Végezetül a Minden kornak megvannak a maga modernjei címmel ellátott panel következett. Falusi Márton költő, író és kultúrakutató a magyar neoavantgárd líráról (van-e, vagy nincs) tartott előadást. 

Farkas Attila filozófus, az MMA MMKI tudományos munkatársa és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem adjunktusa a zenei témák sorát folytatta, ugyanis az első magyar punkegyüttes, az 1977-ben alakult Spions került a középpontba. Valljuk be, hogy a punkzene még ma is sokaknál kiveri a biztosítékot. Akkor gondoljunk csak bele, hogy a ’80-as évek Magyarországán milyen fogadtatásban részesültek a punk szubkultúra képviselői! Ízelítőt kaptunk az összesen három nyilvános koncertet meghirdetett (ám a megvalósulás akadályba ütközött) zenekarból. Ezt követően Müller Péter Sziámi Ex-Kódex című 1983-as filmalkotását Szekfű András filmtörténész lencséjén keresztül ismerhettük meg. A szerző azon kívül, hogy jelen volt, hozzászólásával növelte az előadás értékét.

Müller Péter Sziámi       Fotó: MMA MMKI/Sándor Emese

 

Nem gondoltam volna, hogy ennyi új tartalmat tudunk hozzáadni a témához. Sőt, kiderült az is, hogy még nagyon sok mindenről lehetne beszélni. Nagyon jó volt, minden kolléga új anyagot hozott, új kutatást mutatott be, amelyek folytathatóak

– nyilatkozta a szakmai összejövetel után lapunknak Windhager Ákos.

Windhager Ákos         Fotó: MMA MMKI/Sándor Emese

Valódi párbeszéd alakult ki a résztvevők között, a kérdések pedig alig-alig fogytak.

Az utolsó garabonciások II. – A magyar ellenkultúra (1958–1996) című konferencia előadásai hamarosan kötet formájában látnak napvilágot.

A kiadvány remélhetőleg hozzájárul majd a szakmai diskurzus folytatásához.

 Borítókép: Máthé Áron történész, szociológus (MMA MMKI/Sándor Emese)