Luhrmann ugyanis lerombolja azt a máig élő (bár már egyre fénytelenebbé váló) mítoszt, hogy Amerika a szabadság hazája. A filmből kiderül, hogy ez egyáltalán nem igaz. Amerika soha nem volt a szabadság hazája, kőkemény érdekek mentén dőlt el minden, a híresebb színészek, énekesek csak sakkfigurák a nagy, egyesült tervezőasztalon.Innentől kezdve viszont már adja magát a filmbéli feszültség, amely nélkül nem képzelhető el igazán jó film, olyan, amelyet ötven év múlva is szívesen megnéz az ember. Azt látjuk ugyanis, hogy a szegény sorból jött legkisebb királyfi a hatalom manipulációinak fittyet hányva lázadó hőssé válik, királyfiból király lesz, ha nem is egy országé, de a fiatalok szívének királyságában egy évtizedre a trónra ülhetett. Pedig – és ebben is újdonságokat hoz a film – nagyon tudatosan próbálta a hatalom az ezredesnek nevezett producere révén megszelídíteni az elszabadult vadlóként vágtató Elvist. A harmadik csavar pedig az, hogy elvárásainkkal ellentétesen a valóságban és a filmben is csak sikerült befogni a vadlovat, csak sikerült letörni a szárnyait, még egy ekkora tehetséget is sikerült manipulálni. A film sorról sorra bemutatja, hogyan. Fülünkbe cseng, a filmben is benne van, lemezen is kiadták a bejelentést a rádióban: a rock and roll királya halott. Elvis örökre elhagyta a színpadot, vagy ahogy a koncertek után bemondták: Elvis elhagyta az épületet. Mi viszont látjuk, hogy Buz Luhrmann filmrendező megidézte a szellemét. Nem is akárhogyan. Sokan fogják elővenni a film megnézése után a régi, poros lemezeket.
Legújabb podcastunkban egy könnyed reggeli beszélgetés során két filmkritikus, Oszlányi Gyöngyvér és Csejk Miklós beszélget a filmről.
Borítókép: Austin Butler formálja meg Elvist, a rock and roll királyát (Fotó: Intercom)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!