időjárás 19°C Cintia , Norbert 2023. június 6.
logo
Összművészeti show-t láthatunk ma este Budapesten

Örök érvényű igazságra épül a tűzijáték története

Szilágyi-Nagy Ildikó
2022.08.27. 06:56 2022.08.27. 10:11
Örök érvényű igazságra épül a tűzijáték története

Az év legnagyobb látványosságát, a Szent István-napi tűzijátékot ma este kilenc órától nézhetik meg a budapesti rakparton. De vajon miben lesz más ez a tűzijáték, mint amit eddig megszoktunk? Kérdéseinkre a show kreatív koncepciójának megalkotója, Iványi Árpád rendező, látványtervező válaszolt.

Iványi Árpád elmondta, hogy az idei tűzijáték a tavalyi Tűz és fények játéka című műsor történetét folytatja, a már bevált nagy sikerű eszközökkel teremt új látványvilágot.

Már 2019-ben megszületett annak az igénye, hogy az esemény kapjon összművészeti köntöst, mely magasabb szintre emeli a megemlékezést. Mindez egy kerettörténetből, gondosan megválogatott zenei aláfestésből, történetmesélőből-narrációból, fényshow-ból, drónshow-ból, vetítésekből és természetesen a pirotechnikából, azaz magából a tűzijátékból állt

– idézte fel a rendező. Mint rámutatott,

újításnak számít az is, hogy rendszerezték a tűzijáték színeit: tavaly egy domináns színe volt minden történelmi állomásnak, míg idén két meghatározó színe lesz majd egy-egy korszaknak.

Erre az epikus történetmesélő elképzelésre építettük fel idén is a koncepciót, így ez alkalommal a tavalyi történet folytatását láthatjuk, mely továbbrepít minket az államalapítás korától egészen napjainkig, szintén hat fejezetben elmesélve ezt az időszakot. Ezúttal nem egy mesélőt, hanem egy párbeszédes hangjátékot hallhatnak majd a nézők, melyet ismét Elek Norbert zeneszerző-hangszerelő parádés zenei feldolgozásai és kompozíciói, Besnyő Dániel fényfestő művész gyönyörű fényfestésmotívumai, a történetnek keretet adó kisfilm és a már előző évben is nagy sikert aratott drónjáték egészít ki

– avatott be a műsor részleteibe Iványi Árpád.
A látványtervező azt is elmesélte a tűzijáték koncepciójáról, hogy az álmodozófázist követő kutatómunka után a megvalósítás szakasza nyolc-kilenc hónapos munka volt.

„Tűpontos partitúrát” kellett létrehozniuk, a hosszú munkafolyamatban szoros együttműködésben dolgoztak a különböző szekciók, a zenéket, a színeket, formákat, időzítéseket a legapróbb részletekig terjedően meghatározták. Az összművészeti show szerkezetének alapja a történetmesélő szál.

Távolról sem a véletlen műve tehát, hogy a tűzijáték úgy sül el, ahogy a szakember megtervezte. Iványi Árpád lapunknak kiemelte, hogy az össz­művészeti tűzijáték sikere azon múlik, hogy a jól kidolgozott koncep­ciót tökéletesen átadják a kivitelezésért felelős szakembereknek. A legnagyobb garancia pedig a bizalom, melyet a szakemberek egymás iránt táplálnak, illetve a közös cél érdekében való összetartás.

Megkerestük, mik a legfontosabb mondanivalók, amit el szeretnénk mesélni. Mik azok a tanulságok, amelyekkel a jelen nézője is örömmel azonosul, és örök érvényű igazságként szolgálhat az életében. Amikor ezek megvoltak, lefordítottuk a színek és hangok világára. Így kapja meg a csaknem félórás esemény a maga színkódjait, formáit, azokat az ábrázolásokat, amelyeket majd kivetítve láthat a közönség, illetve a tűzijáték rakétáinak a szín- és formavilágát is ez határozza meg

– mutatott rá Iványi Árpád, aki azt is elárulta, hogy az idei koncepciót arra a gondolatra fűzték föl, hogy vajon mit üzen a jövőnek az államalapítás. – Ezt pedig igyekeztünk olyan köntösben bemutatni, amely mindenkihez szól, közös élmény a családoknak, különböző generációknak – fogalmazott a rendező.

Tűzvirágok és nemzeti szimbólumok a Duna partján
Mintegy negyvenezer pirotechnikai effekt, köztük rómaigyertyák, üstökösök, tűzmozsarak és tűzijátékbombák sorakoznak fel azokon az uszályokon, bárkákon, valamint két budapesti hídon, ahonnan az augusztus 27-i tűzijátékot lövik fel. Az ünnepi látványosság a tavalyi évhez hasonlóan idén is nagyszabású fény- és drónshow-val egészül ki. A 21 órakor kezdődő tűz- és fényjátékot szombaton a Magyar Honvédség ünnepi díszelgő áthúzása előzi meg 19:30-tól. Az idei tűzijátékot mintegy négy és fél kilométer hosszan csodálhatjuk meg a Duna jobb és bal partjáról. A tűzijáték bombái 74 kilövési helyszínről és mintegy 230 darab megkülönböztetett indítási pontról repülnek majd az égbe. A klasszikus, nagy tűzijátékot formáló effektek hét folyami bárkáról indulnak, köztük pedig 65 gyöngysorszerűen kifeszített pontonról sok ezer arany és ezüst csóvát húzó üstökös repül az égre ma este. A látványba az Erzsébet és a Szabadság hidat is bevonták – innen az izgalmas tűzvirágok mellett néhány, a történelmi műsor tartalmához igazodó nemzeti szimbólumot lőnek ki. A látványosságokat a Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis három darab JAS39 harcászati repülőgépből álló köteléke kezdi szombaton, 19:30-kor. Két áthúzást hajtanak végre a Parlament előtt a Duna középvonala felett délről északi irányba repülve. Az első repülés során a gépek nemzeti színű füstöt húznak, majd pár perccel később visszatérve, a Parlament előtt meredek emelkedést hajtanak végre utánégető alkalmazásával. (MN)

Borítókép: Iványi Árpád rendező, látványtervező (Fotó: Havran Zoltán)

Tűzijáték 2022

Ünnepi tűzijáték és fények a Duna fölött + galéria

A dosszié összes cikke
Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.