– Én egy underground szerzet vagyok – mondta Horváth Éva Mónika, aki 2012 óta készíti a Tömeg-sorozat darabjait, melyekből fáziskiállításokat hoz létre. A Műcsarnokban 2019-ben 56 képpel és egy installációval szerepelt egy nagyszabású kiállításon. Azóta 120 darabra növekedett a képek száma.
A kápolnásnyéki Halász-kastélyba helyspecifikus kiállítás készült. Maga a festő állította be a képeket, így például a zongora köré körképszerűen állította ki a festményeket.
Az élet, a kör megélhető. Ugyanakkor a körtánc motívuma párhuzamos a haláltánccal. Persze a mozgás mindig ad felszabadulást. Az életre ébredés maga a cselekvés, a cselekvés mozgása. A gondolkodás maga is iszonyú gyors mozgás
– fűzte hozzá, majd így összegezte az egyensúlyhoz való személyes kapcsolódását: – Az élet érdekel, a világ. Ezt csak a teljesség harmóniájával lehet megragadni.
Ha eszerint nézem a – mondjuk úgy – kubofuturista képeket, akkor a harmóniát a részletekben találom meg. Mert igaz, hogy az ábrázolt tömeg arctalan, de minden alak másképp arctalan, más a kidolgozás, a szín, az aranyapplikációk texturáltsága. Ám az az érzésem megmarad, hogy engem mint nézőt körbevesz a képeken megelevenedő tömeg, és szorongat. Pedig a Törékeny egyensúly nem sulykolja, hogy a tömeg szorongató vagy negatív volna. Ennél sokkal összetettebb a képek egyenkénti kisugárzása, és a sorrendjükben is a feloldó szándékot vélem felfedezni. Már a kiállítás elején felfigyelek a fesztiválmotívumra, és végig észben tartom, hogy
a fesztivál nemcsak az egybeolvadó tömeggel, hanem az ünneppel is rokon.
Egyébként Horváth Éva Mónika valóban fesztiválarc, akár minden képhez tudna egy Európa Kiadó-számot kapcsolni. A fesztiválos képek szomszédságában olyan témák sorakoznak, mint Utcai harcok, Körbezárt emberek, de a szürkés-kékes színvilág lehangoló sűrűségét máris oldja a Tűzijáték élénk, sárgák uralta színkavalkádja. Persze a szürke vissza-visszatér, hiszen tömegről van szó, ami az Anonymus című kép tanúsága szerint nemcsak arctalan, hanem álarcos is.
Nemhogy elveszítjük arcunkat a tömegben, hanem szándékosan mondunk le róla. Ez a tömeg adta lehetőség: feloldódhat az egyén.
De máris itt az After party, mellette A fesztivál büféje, ahol a kompozíció központja a tömegen belül kialakult társas sziget (asztalok vagy a pult), ahol az emberek táplálkoznak és találkoznak. Valóban, a konyhában sok lelki tusa nyert már feloldozást, és egyébként Horváth Éva Mónika vallja is, hogy a látásmódja hordoz egyfajta nőiességet. Képei intuícióval készülnek, a világ állapotában megérzett feszültség formálja őket. A tömegesedésre lehetőséget adó helyzetek tovább sorakoznak. A süllyedő hajó, Lépcsőházban, A rendezvény vége, Karzat, Az első áldozat, Koncert, Finálé, Zenészek, Ülősztrájk, A kvízjáték, Sajtótájékoztató, Mozi, Karzat, Beszorított tömeg, Karácsonyi vásárlás, Ostrom – mind olyan helyzet, mely összetöri az egyensúlyt, egyben igyekszik helyreállítani azt. Hiszen ahogy L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója kezdte megnyitóbeszédét:
Az anyagi világban minden létező egyensúlyra törekszik.Az egyensúly valójában mindig fönnáll, de az egyén a saját nézőpontjából hiányként, elromlásként tapasztalja, amikor a többlet máshol jelentkezik. Csak kevesek kiváltsága, hogy tágabb dimenziókba lássanak. Hozzátette, Horváth Éva Mónika impozáns Tömeg-sorozata egyszerre ábrázolja a tömeg energikus voltát, mely biztonságot ad és beolvasztó jellegét, mely arctalanná tesz.
A képek a kidolgozottságukból, a popkulturális dekorativitásukból adódóan vonzzák a szemet, az összhatás mégis felkavaró, ennek okára L. Simon rá is tapintott a beszédében: – A képekből a mai világ vibrálása, ellentmondásos, önfelszámolásig hajszolt dinamikája árad. Az irónia, a játék és a humor állítja vissza az egyensúlyt a nézőben, hogy a kápolnásnyéki Halász-kastélyból felszabadultan távozhasson, és akár belevesse magát a közeli nyaralóhely tömegébe.
Borítókép: L. Simon László a megnyitó után (Fotó: Facebook/L. Simon László)
