Korábban megjelent verseskötete, a Publicus Covidius nasso(l) Tom(a)iban kapcsán így nyilatkozott: „Nem törekedve poétababérra, midőn ezt írtam, és nem akarnék ülni babérkoszorúra se, hidd el,” „bár ha eszembe veszem az ítészek nagy siseréjét, kik mindent mindenkitől vélnek jobban ismerni, nem biztos, hogy fittyet kéne csupán csak hánynom. Magam vetek hát fittyet a recenzori konvenciókra, jegyzetelgetek és idézgetek kedvemre – összevissza –, ami jut eszembe, hogy keltsek vágyat olvasásra másban is! Hexameterre fel!” Ars poeticáját is felfedezhetjük Pusztay János soraiban, ahogy játékosan ír szellemes, könnyed, mégis súlyos verses önéletrajzi naplójában. Már ebben a kötetben is éreztük, hogy szeretnénk megismerni a kulturális utalások forrását, hogy aztán megnevettessenek vagy elgondolkodtassanak.
A 70 gramm epe és egyéb szíjácsok című kötet borítóján a következő sorokat olvashatjuk: „A gondolkodás és az alkotás ciklikusan mindig másra irányul. Vannak évek, amikor versek születnek, de sem előtte, sem utána nem. Vannak évek, amikor előadói esteket tartottam, amiket sem korábban, sem később még és már nem. Epigrammaféléket is csak néhány évig írtam – ma már epétlenül élve –, nem szülhetek meg epés versikéket, s forgácsokat is csak egy-két évig jegyeztem le.” Az epegramm szó ötletét végső soron Képes Gézától vettem, lásd a neves költő és műfordító 225 gramm epe című könyvét.”
Ezek a sorok felkeltik az olvasó kíváncsiságát, hogy születtek a versek. Mi hívta életre a könnyednek ható, mégis súlyos mondanivalót tartalmazó verssorokat?
– A 70 gramm epe és a szíjácsok (forgácsok) zöme még akkor született, amikor szakmai munkám mellett aktív társadalmi életet éltem szülővárosomban, Szombathelyen, rendszeresen jelentek meg tárcáim a megyei lapban – válaszolt kérdésünkre a professzor. – A 2000-s évek első évtizedének közepén járunk. Többnyire helyi vagy országos jelenségekre, helyi és országos politikusi megnyilvánulásokra reagáltam, amelyekkel nem értettem egyet. Az idősebbek még emlékezhetnek az alábbi epegramm apropójára: „Merjünk kicsik lenni, harsant fel az ostoba jelszó, / S ezt választotta újfent az „isteni” nép. / Lettünk, ím, aprók, hogy a versláb is belesántult, / Nincs az a mikroszkóp, mely majdan kimutat.”
Kértük a szerzőt, hogy néhány eseményt konkrétan is nevezzen meg, amelyek epegrammok írására ihlették.
– Amikor a Malévot elkótyavetyélték, akkor született a következő: „Ó, a madárvész is levegőből támada minket, / Dögkeselyű-martalék lesz a mi gépmadarunk” – kezdte a háttér felfedését a professzor. – A magukat – mert valamilyen tisztségbe, például polgármesteri székbe vagy a parlamentbe kerültek – azon nyomban mindentudónak, mindent jobban tudónak képzelőknek, képzelőkről írtam: „Megválasztattál, s most azt hiszed, omnipotens vagy, / Ám az, amit mondasz, csak besserwisserei. / Nem leszel attól még valaki, hogy a székbe beültél, / Székbe azért ülhess, mert már vagy valaki.” Keserű, nem csupán politikai, hanem felsőoktatási tapasztalat íratta az alábbit: „Fényes elmékre ma nincsen szükség széles e honban, / Boldog a szürke közép, mert az övé a világ.” S erre a kívánatos válasz: „Csak ha tehetség és akarat lángol szakadatlan, / Úgy megy előre hazád. Úgy megy előre hazád.” Ehhez azonban innovatív gondolkodású, bátor emberekre van szükség: „Merj álmodni jövőről és jelenért ne siránkozz, / Így lesz szép múlttá egykoron majd a jelen.” Fiatal kollégáimnak ajánlottam, akiket esetenként gúzsba kötnek maradi főnökök: „Boldoguláshoz bőven elég besimulni a sorba / Boldog akarsz lenni? Önmagad útját járd.” Tudom, hogy, sajnos, ezt nem mindenki teheti meg. Ezért vagyok hálás a sorsnak, hogy én az engem ért támadások ellenére is megtehettem – foglalta össze Pusztay János.
– Néhány epegramm korábbi időszakból származik, s fiatal(abb) kori élményből, eseményből fakad – tette hozzá.
– Például, amikor a hagyományos finnugor nyelvészettel szembemenő nézetemet szakmai támadások érték, s abban az időben szőlőm volt a Somló-hegyen, 1984-et írtunk ekkor, született meg a következő epegramm: „Azt mondod, a borom jobb, mint a szakmai munkám, / Bornak, bár ne is értsd, élvezheted zamatát.”
– sorolta a szerző.
A kötet második felében szíjácsok, azaz forgácsok vannak, többnyire nyelvi játékok, helyenként ismert szólásmondást kissé kifacsarva, például a fogyasztói társadalom ellen: „Amit ma megvehetsz, halaszd el holnapra!” Vagy felhívás fogyókúrára: „Amit ma megehetsz, halaszd el holnapra!” Egy vendéglőre:„ Tebenned híztunk eleitől fogva.” A kötetet Masszi Ferenc rajzai illusztrálják, a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
Borítókép: Pusztay János (Fotó: Unger Tamás)
