Hiánypótló könyv a magyar kereskedelmi tengerészetről

Ha valamiről, a magyar tengerhajózásról keveset tudunk. Olyasmik ugranak be, mint a régi vicc, amelyben, amikor hadat üzentünk az USA-nak, a nagykövet megkérdezte: Ki a kormányzójuk? Vitéz Horthy Miklós ellentengernagy – így a válasz, mire a nagykövet: – És van önöknek tengerük? – Az nincs – felelte a követ. A fiumei magyar kereskedelmi tengerészet története 1868–1921 című kötet a magyar tengerészetről mesél. Az egyik szerzővel, Pelles Mártonnal beszélgettünk többek között arról, miért 1868 a kezdődátum, amikor Fiume már 1776-tól a magyar korona része volt, egészen 1918-ig mint a Magyar Tengermellék központja.

20220914 Pelles Márton Budapest gazdaságtörténész, Fiume kutató, sörszakértő Fotó: Katona Vanda Magyar Nemzet Fotó: Katona_Vanda

…ÉS JÖTT NAPÓLEON
– 1779-ben került végleg Magyarországhoz, és a Mária Terézia-féle diplomát végül Ferenc király szentesítette az 1807. évi IV. törvénycikkben, csakhogy pár évre rá Fiumét elszakította Magyarországtól és a birodalomtól Napóleon, és az csupán 1822-ben térhetett vissza. Ezt követte egy lassú virágkor, építkezésekkel, gyarapodással, fejlődéssel – folytatta a város kalandos történetét Pelles Márton, megjegyezve: azután jött a már emlegetett 1848. augusztus 31., amikor a horvátok erővel vették el Fiumét Magyarországtól. 1868-ban nem is adták egykönnyen vissza, tudniillik csak „ideglenesen” engedték meg, hogy Magyarországhoz kerüljön a város. Mivel akkoriban rendkívül tőkeigényes volt mind a kikötőfejlesztés, mind a gőzhajózás, végül Magyarország „rendezkedhetett be” a városban, felfejlesztve a kikötőt, illetve megteremtve a modern magyar kereskedelmi gőzhajózást.

A MEGTÖRT LENDÜLET

Fiume fejlődését komolyan megakasztotta az 1848 és 1868 közötti húsz év, amikor a világ elment a város mellett. 

Aztán a dualizmus idején kialakult egy munkamegosztás Trieszt és Fiume között – szólt a szerző az Isztriai-félsziget másik oldalán fekvő, ugyancsak 1717-től szabadkikötői státusú településről, ahonnan az osztrák hajók a Közel- és Távol-Keletre közlekedtek, ellátva azt a térséget a fejlett osztrák tartományok ipartermékeivel, míg a fiumei magyar társaságok Nyugat-Európába és Észak-, valamint Dél-Amerikába hajóztak, ellátva ezen térségeket a fejlett magyar feldolgozott élelmiszerekkel. Például a budapesti liszttel, ami sokáig a világ legkeresettebb gabonaőrleményének számított. A dél-amerikai utakról visszajövet pedig érkezett a friss és olcsó brazil kávé, amely megteremtette a fiumei és budapesti kávéházi kultúrát, ami később az irodalmi élet forrása lett.

TÖBBNEMZETISÉGŰ VÁROS
Ha már kávéházak s irodalom, Fiuméban nem vert mély gyökeret a magyar kultúra. Miként Pelles Márton felvilágosított: – A városban 1848 és 1868 között nagyon kevés magyar élt. A helyi lakosság ugyanakkor annyira lojális volt a magyarokhoz, hogy az 1850-es években Ferenc Józsefet kifütyülték és magyar nemzeti színekkel fogadták. Magyarország a XIX. század végén egyre rosszabbul kezelte a nemzetiségi kérdést – mesélte a szerző –, így 1896-ban az őslakosság már magyarellenes volt, később pedig bombamerényletek is történtek, 1918 után pedig már nem akartak Magyarország része lenni. 

A fiumei magyarság elemzésénél mindig látnunk kell, hogy annak nagyja nem a helyi őslakosságból, hanem betelepülőkből került ki 

– magyarázta Pelles Márton. Mint rámutatott, egyesek sokszor ugródeszkának használták Fiumét a karrierjükhöz, aminek következtében a 13 százaléknyi magyar folyamatosan változó embereket jelentett.
– Mindennek ellenére a magyar kultúra igenis hatott Fiuméra. Számos írónk, költőnk műveit fiumeiek fordították olaszra, és ma is például a rigójancsi a fiumeiek egyik kedvenc édessége. Azaz hagytunk nyomot az épületek mellett a kultúrában is – mutatott rá a könyv szerzője.

FIUME, A GAZDASÁGI KÖZPONT
– Fiume alapvetően gazdasági csomópontként működött, alapját az ipar és a kereskedelem adta. A város gyárai sokszor a legmodernebb technológiákat használták. Így a kőolaj-finomító, amely amerikai és orosz nyersanyagot dolgozott fel, az első volt Magyarországon, amikor 1882-ben megépült. Ugyancsak első volt a dohánygyár a gyárszerűen termelt cigaretta-előállításban. A torpedógyár maga is kuriózum, amennyiben a letelepült brit mérnök, Robert Whitehead találta fel a mai ismereteink szerinti működőképes torpedót – sorolta Pelles Márton. – Ami még említést érdemel, az a Ganz–Danubius hajógyár, melyben a közös haditengerészet magyar hadihajói megépültek. Fontosabb azonban a kereskedelmi tengerhajózás. Ennek zászlóshajója az Adria Magyar Királyi Tengerhajózási Rt. volt. Ez fénykorában közel ötven modern óriá­si gőzhajóval járta a világ tengereit. Székháza a mai napig áll a budapesti Szabadság téren, a Tőzsdepalota szomszédságában. De más társaságok is alakultak, így több magyar–horvát közös vállalkozás vagy épp az Atlantica Tengerhajózási Rt. Ennek vezetője tiszasülyi Polnay Jenő volt, aki még a két világháború között is járatott tengeri hajókat magyar lobogókkal, és aki kitalálta a tenger nélkül maradt Magyarországon a Duna-tengerjáró hajózást, amellyel Budapest később tengeri kikötővé válhatott.
 

A szerző fontosnak érezte szólni a legújabb, horvát–olasz kiadás kinti fogadtatásáról. Mint Pelles Márton elárulta: a könyv újdonsága, hogy ezt a sok történetet hitelesen, a két szerző által több évtizednyi levéltári kutatással alapozta meg Budapesten, Fiuméban, Bécsben vagy éppen Japánban.

– Maga a fiumei levéltár azért fontos, mert ott sok olyan irat megmaradt, amely Budapesten 1945-ben és 1956-ban megsemmisült, másrészt mert ezek egy része magyar nyelven íródott, így a horvát vagy olasz történészek nem tudták nélkülünk megírni a város történetét. Azt pedig, hogy az együttműködés mennyire valós, mutatja, hogy idén nyáron mutathattuk be Fiuméban, a Fiumei Városi Múzeumban a helyiek kérésére A modern Fiume születése című kiállításunkat, amely épp a magyar időszakot emeli ki a város életében. A kiállítás és a kötet visszhangja egyaránt pozitív. Mind az olasz, mind a horvát média többször beszámolt róla nemcsak Fiuméban, de Horvátországban és Olaszországban is. Amikor 2011-ben elkezdtem foglalkozni Fiuméval, még éreztem a távolságtartást az olasz–horvát, horvát–magyar fronton a szakemberek között. Mostanra – és szeretjük úgy gondolni, hogy ebben a mi ­könyveink és kiállítsunk szintén szerepet játszott – 

e három nemzet szakértői Fiume kapcsán nemcsak a párbeszédig és a közös munkáig jutottak el, de sok esetben informális kapcsolatok, barátságok is szövődtek a szakemberek között. 

Az egyik ilyen informális találkozónkon jelentette ki az egyik fiumei múzeum magas rangú munkatársa, hogy több évtizedes kutatás után az a véleménye, hogy amíg Ausztria–Magyarország egyben volt, mindenki jobban élt Ausztriában, Magyarországon és Fiuméban, azonban a XX. század, amely szétszakított és sokszor ellenségekké is tett minket, kizárólag károkat okozott – mondta Pelles Márton.

A Pelles Márton és Zsigmond Gábor által írt „A fiumei magyar kereskedelmi tengerészet története (1868–1921)” című kötet akár névre szóló dedikációval is megvásárolható a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum webshopjából, ugyanezen kötet olasz-horvát nyelvű kiadása pedig a Szülőföld Kiadó honlapjáról.

Borítókép: Pelles Márton (Fotó: Katona Vanda)