Most Ókovács Szilveszter – aki, mint megjegyzi, az Origón megjelent cikkében mindössze 12 sorban foglalkozik a táncképzéssel általában, s az egyetem nevét csupán egyszer említi – a következőket szögezte le.
„Mi ütésállók vagyunk”
A hazai táncművészeti képzés értékei körül kirobban vitában lapunknak röviden nyilatkozott Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója, aki korábban az Origó hasábjain közölt cikkében foglalkozott a táncképzéssel, s megjegyzései komoly felháborodást váltottak. Kilenc művész nyílt levélben tiltakozott a főigazgató szavai ellen.

1. Az inkriminált sorok nem az MTE minőségéről, hanem a magyar végzősök mennyiségéről szólnak: egyszerűen túl kevés magyar balettművész végez ahhoz, hogy a Magyar Nemzeti Balett csak rájuk építhessen, ezért alapítottunk saját, fizetős iskolát hat éve.
2. Az állításokkal szemben az elmúlt években nem nulla, hanem 19 végzőst szerződtettünk az MTE-ről, a kapcsolat és az együttműködés is folyamatos.
3. Az Operának el kell viselnie, hogy az MTE leamatőrözi a balettképzését, az MTE-nek pedig el kell viselnie, hogy megtört a monopóliuma egy civil kezdeményezéstől – mi ütésállók vagyunk, és nem megyünk feljelenteni.
4. Az »amatőr« operás balettnövendékek nemzetközi sikereiről a Magyar Nemzet című lap is beszámolt hasábjain, és én hiszek az egykori lapomnak.
5. Ha elegendő számú magyar balettművész végezne »Kiss János egyetemén«, akkor lenne-e harminc százalék feletti számú külföldi művész »Kiss János Győri Balettjében«?
6. Kiss Jánost és Bozsik Yvette-et néhány éve az Operaház színpadára szerződtettük egy közös szilveszteri keringőre: igyekszem így gondolni rájuk, nem pedig ennek a méltatlan és igaztalan levélnek az aláíróiként.
A főigazgató a továbbiakban közli, hogy a tételes választ saját cikkében fogja majd közzétenni.
Borítókép: Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)
További Kultúra híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Elképesztő előadók váltják egymást a Rockmaratonon, az egyik sztárbandát utoljára láthatjuk
Felülmúlta önmagát a dunaújvárosi fesztivál.

Újabb orvos vallja magát bűnösnek Matthew Perry halála ügyében
Salvador Plasencia 15–21 hónap börtönbüntetéssel számolhat.

A Netflix a magyarokat választotta, de a franciák is bolondultak értünk
Idén június 8. és 14. között rendezték meg a világ legjelentősebb animációs seregszemléjét.

Az Aranycsapatról és a száz éve született Makk Károlyról is készül film
Ezen alkotások gyártását támogatja az NFI.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Brutális kutyatámadás történt Magyarországon

Teli torokból szidják Orbánt, de elsőként állnak sorban a pénzért

Perceink vannak hátra és leszakad az ég: brutálisan sok eső zúdul erre a 6 vármegyére

Fordulat jöhet az energiaháborúban – az EU hangnemet váltott Oroszországgal szemben

Szoboszlaival leszámoltak Liverpoolban; hazatérhet a válogatott csatár

Ezt jól kifundálta Von der Leyen: megtalálta a kiskaput, aminek segítségével kiszúrhat Magyarországgal

Fucsovics legyőzője tettének jelentős következményei, nem lesz szívesen látott vendég

A Ferrari egyvalamiben veri a komplett mezőnyt idén – fotó

Puszit akart adni a Chelsea gólszerzője, kis híján pofozkodás lett belőle

Három piros lap, nagy botrány és négy gól a klub-vb eddigi legjobb meccsén + videó

Xabi Alonso rögtön felforgatja a Real Madrid csapatát hátul a klub-vb-n + videó

Ukrajna az izraeli-iráni háború fő vesztese
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Elképesztő előadók váltják egymást a Rockmaratonon, az egyik sztárbandát utoljára láthatjuk
Felülmúlta önmagát a dunaújvárosi fesztivál.

Újabb orvos vallja magát bűnösnek Matthew Perry halála ügyében
Salvador Plasencia 15–21 hónap börtönbüntetéssel számolhat.

A Netflix a magyarokat választotta, de a franciák is bolondultak értünk
Idén június 8. és 14. között rendezték meg a világ legjelentősebb animációs seregszemléjét.

Az Aranycsapatról és a száz éve született Makk Károlyról is készül film
Ezen alkotások gyártását támogatja az NFI.