Elköteleződés az értékek mellett

A hatvannyolc éves művészeti múlttal rendelkező Szent István Filharmonikusok, a hazai komolyzenei élet meghatározó zenekara idén négy bérletprogrammal és számos gyermek- és ifjúságnevelő előadással várja a közönséget.

2022. 10. 05. 6:35
null
Fotó: Teknos
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A zenekar idén négy bérletprogrammal várja az érdeklődőket. 2005 óta a Müpában a Stephanus hangversenysorozat a zeneirodalom ­mesterművein, valamint izgalmas ritkaságain keresztül szólítja meg a közönséget. A koncerteket ebben az évadban Antal Mátyás, Rajna Martin, Makovecz Pál, valamint Vashegyi György vezényli. A bérlet ­programjain eddig több mint hatvanötezer néző vett részt. A Stepha­nus-bérlet november 19-i koncertjén Rajta Martin dirigál, valamint Kelemen Barnabás hegedűművész is közreműködik. A következő évben ­március 4-én a Szent István Zeneművészeti Szakgimnázium Fúvószenekara csatlakozik az együtteshez, az április 23-i koncert pedig e bérlet utolsó előadása.

A zenekar 1958 óta évente szintén négy koncertet a ­Zeneakadémián a Gaudeamus-bérlet megvásárlóinak. Hivatásos együttesként a Zeneakadémia 2013-ban történő újranyitása óta körülbelül tizenhatezer fő látogatta a hangversenyeket, köztük számos középiskolás korú diák, hiszen az együttes és a tematikus bérlet küldetése, hogy elérje a középiskolásokat, s megismertesse őket az igényes és a minőségi komolyzenével.

– A sorozat szerkesztésekor fontos szempont, hogy a hangversenyek témái érintsék a középiskolai tanulmányok anyagát, számos ponton kapcsolódjanak az irodalom, a történelem, a művészettörténet érettségi ­témaköreihez 

– hangsúlyozta Záborszky Kálmán, az együttes igazgatója és művészeti vezetője a programot bemutató sajtóeseményen.

Gondolatébresztő, a fiatalokat magukkal ragadó darabok adják a műsor gerincét. Ilyen például Lajtha László 1950-ben komponált Mise a szorongatás napjaiban című műve, amelynek fontosságára Solymosi Tari Emőke zenetörténész, a Magyar Művészeti Akadémia művészetelméleti tagozatának vezetője hívta fel a figyelmet. A zenetörténész elmondta, hogy a református Lajtha László 1950-ben egyfajta politikai állásfoglalásnak szánta a misét, amely mű így sokáig a fiókban pihent. Majd hozzátette, hogy 1957-ben a Magyar Rádió zenei szerkesztője és Lajtha egykori tanítványa jóvoltából került elő az alkotás, s a zeneszerző beleegyezett abba, hogy a latin címet egy semleges címre változtassák meg, így lett a szerzemény címe Mise frig hangnemben, amelyet egyértelműen a politikai kényszer szült. A Szent István Filharmonikusok műsorában ezúttal az eredeti elnevezéssel szerepel a XX. század egyik legjelentősebb egyházi alkotása.

E bérletben kapott helyet továbbá Dubrovay László, a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas zeneszerző négy Petőfi-dalciklusa, amely egyben ősbemutató is. A zeneszerző kilenc dalt írt Petőfi szerelmes verseire zenekarra és tenor hangra, amely ciklus címe Szerelem, szeretet. A munkát komoly kutatás előzte meg, hiszen a szerző nemzetközi klasszikusokhoz hasonlítva mélyült el a művész Petőfi költészetében.

– Nagyon izgalmas, hogy Petőfi Sándor, a romantikusok hiányból és a szenvedésből származó szerelmes verseihez képest, a boldogságból fogalmazta meg a szerelmes verseit – emelte ki a zeneszerző, aki egész pályája során fontosnak tartotta, hogy időnként dalciklust komponáljon a magyar költészetből inspirálódva, s Weö­res Sándor, Ady Endre és József Attila műveire is komponált dalciklust.

– Most, hogy közeledik Petőfi születésének kétszázadik évfordulója, gondoltam, hogy tartozom még azzal, hogy neki ajánljak egy dalciklust – hangsúlyozta Dubrovay László.

A Téli bérlet koncertszéria 2014-ben indult útjára a Pesti Vigadóban. A négyalkalmas sorozat decemberben ünnepváró tartalommal várja előadásaira közönségét, majd tavaszig további hangversennyel várják a közönséget.

A Pastorale hangversenysorozatot 1997 óta látogathatják a komolyzene szerelmesei, amely bérletkombináció kifejezetten a gyermekes családokat szólítja meg, s tavasszal négy hétvégén szombaton és vasárnap invitálja őket közös kulturális időtöltésre. Igazi összművészeti csemegével várják az érdeklődőket a Pesti Vigadó Dísztermébe, rendszerint operával, tánccal s egy kiemelt zeneszerző évfordulója alkalmával tematikus koncerttel. A sorozat negyedik előadása júniusban a százötven éve született Kacsóh Pongrác János vitéz című daljátéka lesz. A zenével egyéb művészeti ágakat ötvöző sorozat szerkesztő műsorvezetője Solymosi Tari Emőke.

Idén is folytatódik a Szent István Filharmonikusok egyedülálló Felfedezőúton című sorozata, amelynek célja, hogy minőségi kultúrát fogyasszanak a fiatalok a szociokulturális háttértől függetlenül. Éppen ezért immár tizenegy éve igyekeznek térítésmentesen minden zuglói fiatalhoz eljuttatni az értékes művészeteket.

Borítókép: a sajtótájékoztatón (Fotó: Teknős Miklós)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.