Karikó Teréz emléktáblát kapott

Egykori szegedi lakóházán felavatták ma délelőtt Karikó Teréz operaénekes, a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagjának domborműves emléktábláját, amely Bánfi Gábor szobrászművész és Bánfi Antal kőfaragó munkáját dicséri. Karikó Teréz a vidéki operajátszás kiemelkedő alakja volt, 2021-ben hunyt el.

Magyar Nemzet
2023. 02. 03. 21:00
null
Fotó: Picasa
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Emléktáblát kapott Szegeden Karikó Teréz operaénekes, a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja. Gyüdi Sándor, a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatója avatóbeszédében hangsúlyozta, Karikó Teréz több mint ötvenéves pályafutása során – bár nemzetközi sikereket is elért – mindvégig hűséges maradt a Szegedi Nemzeti Színház társulatához.

Karikó Teréz operaénekes 2021 novemberében hunyt el (Fotó: Wikipédia)

Karikó Teréz 1932. március 31-én született Budapesten. A Zeneakadémiát 1960-ban végezte el, majd a következő évben Szegedre szerződött, s rövidesen a színház vezető drámai szopránjává vált. Nagyobb sikereit Verdi, Puccini és Wagner operáinak hősnőiként érte el. 

A rádiós és televíziós közvetítéseknek és a fővárosi fellépéseknek köszönhetően neve országszerte ismertté vált, majd az 1970-es évektől rendszeresen külföldön is föllépett.

Hat évig tanított a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola szegedi tagozatán. 1992-ben a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja lett, ahol 2012-ig énekmesterként dolgozott.

Operaénekesként kivételesen szép, gazdag hang adatott neki, s sikereihez az is hozzájárult, hogy karcsú magas, igazi drámai szopránnak való alkat volt egy olyan korszakban, amikor a színpadi megjelenést még nem tartották annyira fontosnak, mint ma.
 

 


Tehetségét és munkáját Liszt Ferenc-, Bartók-Pásztory-díjjal és számos színházi kitüntetéssel ismerték el, 2010-ben megkapta a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét, 2012-ben pedig a Szegedért Emlékérmet is, sőt az MMA szakmai különdíját is átvehette 2016-ban. 2021. november 8-án hunyt el Orosházán.

 

Borítókép: Karikó Teréz (Forrás: mma.hu)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.