A megállíthatatlan túlélőt, a rock legendás királynőjét szerdán érte a halál svájci otthonában, 83 éves korában. Két hónappal korábban azonban valami nagyon érdekes dologról posztolt Instagram-oldalán. A bejegyzésben azt írta, súlyos veszélynek tette ki magát, amikor nem vette komolyan, hogy 1978-ban magas vérnyomással diagnosztizálták.
Meghökkentő dologról posztolt halála előtt Tina Turner, valószínűleg ez okozhatta a halálát
Nagy veszélybe sodortam magam azzal, hogy nem voltam hajlandó szembenézni a valósággal – fogalmazott.

„Ma van a Nemzetközi Vese Világnap. Hogy ez miért fontos? Mert a vesék úgy mennek tönkre, hogy nem érzed a fájdalmat. És ezért ma azt mondom: Szeresd a veséidet! Megérdemlik” – fogalmazott a szupersztár még március elején, majd azzal folytatta, a veséi estek áldozatul annak, hogy a magas vérnyomását nem kezelték gyógyszerekkel.
„Nagy veszélybe sodortam magam azzal, hogy nem voltam hajlandó szembenézni a valósággal, hogy napi, egész életen át tartó gyógyszeres terápiára van szükségem. Túl sokáig hittem azt, hogy a testem egy érinthetetlen és elpusztíthatatlan bástya” – fűzte hozzá.
Korábban a Magyar Nemzet beszámolt arról, hogy Tina Turner hosszú betegség után halt meg. A világ egyik legnépszerűbb és legsikeresebb énekesnője volt, aki több mint 200 millió lemezt adott el, és bekerült a Guinness rekordok könyvébe is, mert több koncertjegyet adott el, mint bármely más szólista a szórakoztatóipar addigi történetében.
Borítókép: Tina Turner (Fotó: AFP)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Meghalt Vásáry Tamás
A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester 92 éves volt.

Két órán keresztül facsarja a szívedet ez a mozi, hogy a végén a magasba emeljen + videó
Chloé Zhao filmje nem csak a Hamlet megírásának körülményeiről szól.

15 éve ment el az egyik legnagyobb gitárzseni – mennyire ismeri?
2011. február 6-án hunyt el Gary Moore, északír gitáros, kvízünkkel rá emlékezünk.

Utoljára látható a Mozart két mesterművéből készült opera
A számos érdekes és ritkán hallható mozarti motívumot tartogató vígopera az Eiffel Műhelyházában látható.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Meghalt Vásáry Tamás
A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester 92 éves volt.

Két órán keresztül facsarja a szívedet ez a mozi, hogy a végén a magasba emeljen + videó
Chloé Zhao filmje nem csak a Hamlet megírásának körülményeiről szól.

15 éve ment el az egyik legnagyobb gitárzseni – mennyire ismeri?
2011. február 6-án hunyt el Gary Moore, északír gitáros, kvízünkkel rá emlékezünk.

Utoljára látható a Mozart két mesterművéből készült opera
A számos érdekes és ritkán hallható mozarti motívumot tartogató vígopera az Eiffel Műhelyházában látható.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!