Életének 80. évében elhunyt Szűcs Endre Ybl Miklós-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja – közölte az MMA pénteken az MTI-vel.

Szűcs Endre 1944. február 29-én született. A Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán 1968-ban szerzett diplomát.
Az akkor tudatosan háttérbe szorított népi építészet, a szecesszió és a historizmus iránti elköteleződésében az egyetemi korrektorként oktató Makovecz Imrétől kapott megerősítést, akivel később, a Kós Károly Egyesüléshez való csatlakozáskor szoros baráti és szakmai kapcsolatba került.
Kezdő építészként a „klasszikus” műemlékvédelem lett a szakterülete, majd 1981-ben műemlékvédelmi szakmérnöki diplomát szerzett. A Fimüv műemléki osztályán kapott tervezési feladatok során találkozott a századforduló üvegablakaival. Évtizedeken keresztül kereste, dokumentálta és rendszerezte a nagy-magyarországi üvegművészet remekeit. Ebből írta doktori disszertációját 1985-ben.
Az alkotótársakkal, Dörgő Miklós, Obreczán György, Földényi György építésszel, illetve Fűri Judit és Gonzáles Gábor üvegművésszel folytatott kutatómunka eredményeit foglalta össze a 2005-ben megjelent Megfestett fény – díszüveges munkák a történelmi Magyarország építészetében 1945-ig című könyvben.
Egyik legjelentősebb munkája az alsóbogáti Festetics-kastély felújítása volt Tóth Péterrel 2014-ben, amely Europa Nostra díjat nyert az Európai Unió legrangosabb, műemlék-renoválásokra kiírt pályázatán, emellett a Pro Architectura, illetve az ICOMOS díjat is kiérdemelte.
Szűcs Endre vezetésével 1980-ban alakult műemlék-helyreállítási főprofillal a Mérmű Stúdió. A kilencvenes évektől főként hagyományőrző családi házakat tervezett a Balaton-felvidéken, az Őrségben és az alföldi tanyavilágban.
Sajátjának érezte a bartóki alapelvet, amely szerint csakis tiszta forrásból szabad meríteni, ami az ő esetében a népművészet volt.
Ehhez a Balaton-felvidéktől a Gyimesig gyűjtötte az emlékeket. Tisztában volt vele, hogy akkor lehet csak sikeresen átörökíteni a múlt emlékeit, ha a műemlék használatba kerül, ezért rekonstruálni mindig a modern kor igényeinek megfelelően kell. Ebből fakadt teremtő építészete.