Fuller a mesterkurzuson elmondta, hogy eredetileg pszichológusnak tanult, amiben az a közös a történetmeséléssel, hogy nagyon érdekli őt az emberi létállapot. Több mint tíz amerikai tévésorozaton dolgozott különböző minőségekben (íróként, producerként, kreátorként) negyedszázados pályája alatt, ma pedig már a szakma egyik legelismertebb alkotójának számít. Akinek – mint az a budapesti mesterkurzuson is kiderült – óriási rajongótábora van: ritkán látni ennyi lelkes kérdést a közönség soraiból, a beszélgetést követően pedig hosszú sor kígyózott a moziteremben, rengetegen dedikáltattak, fotózkodtak az alkotóval, és szinte mindenki váltott vele pár szót. Így néz ki az, ha egy-egy alkotás (jelen esetben tévésorozat) kultuszt teremt, ráadásul ezek a rajongók mind a magyar filmszakmából jönnek. Miután elfogyott a sor, mi is kérdezhettünk az alkotótól.
– Milyen érzés, ha egy ilyen hosszú sornyi filmes vár arra, hogy találkozzon önnel?
– Csodálatos. Részben azért is mesélünk történeteket, mert emberi kapcsolatokat akarunk létrehozni. Tudom, hogyan éreznek azok, akik ma eljöttek: én is imádom a történetmesélést, rengeteg olyan alkotóval találkoznék, beszélgetnék és ismerkednék, akik valami olyasmit csinálnak, ami örömmel tölt el, ami megindít. A filmek és a televízió közösséget is építhet, én például a Hannibal rajongóiból létrejött közösségre vagyok a legbüszkébb. A történetmesélés lehet gyógyító erejű is sokunk számára, olyasmi, amitől kevésbé érezzük magunkat láthatatlannak. Nincs is annál jobb, mint ha ilyesmit ér el egy történetmesélő.
– Hogyan érzi magát Magyarországon és Budapesten?
– Imádom Budapestet, eddig fantasztikus az élmény. Nagyon sok helyi stábtaggal dolgozunk, akik mind nagyon képzettek, sokat hozzáadnak ahhoz, amire készülünk. Úgy tudom, Budapest az egyik legnagyobb forgatási műhely Európában, nagyobb mint London vagy Berlin. Sok film készül itt, és azért is jönnek ide forgatni, mert rengeteg mindent lehet itt csinálni, ráadásul magas minőségben. Sok arca van a városnak, az egyik sarokról olyan, mint Berlin, a másikból Párizs, Róma, London, vagy mint a mi esetünkben, New York fantasy-verziója. Talán nincs is még egy ilyen város.
– Mekkora része készül a filmnek Budapesten? Jön például Sigourney Weaver és Mads Mikkelsen?
– Persze! Negyvenkét napot forgatunk itt, ebből talán 14 forgatási nap lesz eredeti helyszínen, a többi pedig stúdióban. Sigourneyt különösen érdekli a város, nem volt még itt, részben ezért is foglalkoztatta a projekt, meg akarta nézni Budapestet. Most vasárnap kezdünk. Egyszerre vagyok ideges és izgatott, hiszen végre csináljuk a filmet.
– Beszélt arról a mesterkurzuson, hogy volt olyan története, ami eredetileg egy korábbi tévésorozatának a leágazása (spinoffja) lett volna. A Dust Bunny alapötlete hogyan született?
– Mindenkinek volt érdekes és szokatlan gyerekkori élménye, de nem mind vagyunk képesek kezelni a gyermeki érzelmeink intenzitását. A történet azt járja körbe, hogy kik vagyunk a legrosszabb érzelmeinkkel együtt. Még a legborzalmasabb időszakunkban is megérdemeljük a szeretetet.
– Milyen műfajra számíthat a közönség? Félig horror, félig fantasy?
– Ez egy kapuhorror. Egy klasszikus gyerekfilmet szeretnénk készíteni, amit gyerekek és családok néznek meg. A kapuhorrort úgy értem, hogy aki ezt megnézni, az talán megkedveli a műfajt, hajlandó mélyebbre menni benne, és választani mást is az étlapról. A Dust Bunny egy szórakoztató, könnyed, családbarát verziója lesz a félelmetes filmeknek.
– Mit gondol a horror paradoxonáról? Hogy félünk, és közben mégis élvezzük a filmet.
– A horror nagyon őszinte fizikai élményt ad, hiszen libabőrös leszel, feláll a szőr a karodon, kiráz a hideg. Pont olyan őszinte műfaj, mint a pornó, tagadhatatlan fizikai reakciót vált ki. Ha társasággal nézel egy vígjátékot, a többiek nevetése téged is felbátorít, hogy nevess. A horrorral ez ugyanígy működik, közösségben hatványozódik a félelem. Ez egy kicsit kiszakít a mindennapjainkból, érzelmeket indít el bennünk, de biztonságos környezetben, hiszen utána hazamehetünk a moziból.
– Ez egy kérdés a Sikoly című filmből: mik a kedvenc horrorfilmjei? A nyolcadik utas: a Halál és a Péntek 13 mellett, azokat említette a mesterkurzuson.
– Ragyogás, Rosemary gyermeke, Sikoly. És a Harmadik típusú találkozások, pedig arra senki nem gondol horrorfilmként. Pedig Barry elrablása tiszta horror, ahogy John Williams zenéje is. Imádom az olyan sci-fi és fantasy filmeket, amik épp olyan félelmetesek, mint egy horror, pedig senki nem így gondol rájuk.
– Hogyan érez ezzel a mesterkurzussal kapcsolatban? Lehet a művészetet tanítani?
– Vannak a filmkészítésnek és a forgatókönyvírásnak technikai aspektusai, tudás, amit lehet tanítani és tanulni, de szerintem az alkotónak hoznia kell az egyéniségét, mert attól lesz különleges a művészete. Minden történetbe beleteszi az ember a lelke egy részét, és reméli, hogy mások lelkének is van ilyen része, és ettől tud a közönség kapcsolódni, illetve látva érezni magát.
A Nemzeti Filmintézet fő törekvései között szerepel a magyar filmipar szakember-utánpótlásának fejlesztése, ennek érdekében számos programot szervez a fiatal érdeklődőknek és pályakezdőknek, lehetőség szerint a Magyarországon alkotó külföldi szakembereket is bevonva. A programról itt lehet többet megtudni.
Borítókép: Bryan Fuller Budapesten (Fotó: Bach Máté)
