Tősér Ádám: Ma kevés dolog tud közös nevező lenni

A mélyről jövő, hazug narratívákat szeretik tisztázni dokumentumfilmjeikben, az elmúlt rendszer áldozatainak kérdése kimeríthetetlen közös szenvedélyük. Mindkettejüket jelölték Magyar Mozgókép Díjra idén, közben húsz éve elválaszthatatlan barátok. Főként dokumentumfilmeket készítettek közösen, bár Győri Márk nem tartja magát dokumentumfilmes operatőrnek, és ma műfaji filmekhez keresettebb külföldön, mint itthon. Barátságuk máshonnan indul, de külön érdekesség, hogy mindketten a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkarán kezdtek tanulni. Tősér Ádám rendező a Blokáddal, és a Béke – a nemzetek felett című filmmel, Győri Márk operatőr pedig a Hétköznapi kudarcokkal verseng a díjért.

20230606 Budapest Tőzsér Ádám filmrendező és Győri Márk operatőr Fotó: Mirkó István Magyar Nemzet Fotó: Mirkó István

M. N.: Az Így is épült a szocializmus (2015) című dokumentumfilmetek az első közös munkátok?

T. Á.: Igen, az az első olyan, amire az emberek figyeltek, mert egy addig tabunak számító témát kezdett feszegetni. Egy botrányos, egész társadalmat érintő téma, ami 1945-ben kezdődik. Attól az évtől kezdve évtizedeken át a Magyar Kommunista Párt – majd aktuális utódpártjaik – irányításával

elképesztő hazai és nemzetközi gazdasági bűncselekmények garmadáját követik el különböző személyek.

Olyan történeteket állítunk egymás mellé, amelyekről nem igazán volt szó az elmúlt évtizedekben. És arról, hogy pártunk és kormányunk nemcsak nyakig benne volt a legsúlyosabb gazdasági bűncselekményekben,

hanem egy nemzetközi bűnszervezetet irányított évtizedeken át,

aminek a haszonélvezői egyébként a mai napig köztünk élnek.

Győri Márk: Nem tartom magam dokumentumfilmesnek Fotó: Mirkó István

M. N.: Nekem úgy tűnt, hogy sokkal látványosabb képekkel él a film, mint amit megszokhattunk dokumentumfilmeknél.

Gy. M.: Muszáj volt lazítani a száraz elbeszélést és a történelmi tények egymásutánját. Talán ez jött a kor szellemiségéből is, hogy a dokumentumfilm elkezdett kimozdulni a beszélő fejekből. Az utóbbi időben már jellemző, hogy dramatizált jelenetekkel próbálják szemléltetni a dokumentumfilmeket. Mostanra meglódult a büdzséje ezeknek a filmeknek.

M. N.: Volt olyan emlékezetes momentuma a kutatásnak, amire együtt bukkantatok rá?

Gy. M.: Bemutatjuk ennek a maffiarendszernek a működését, ami gyakorlatilag időről időre az elkövetőket áldozatokká teszi. Szücs Ernő –  az AVO, majd az AVH ezredese – sírjának megtalálása például emlékezetes szituáció volt. 

Szücs az egyik ilyen gazember, akit a sajátjai ítélnek halálra. Megpróbáltuk felkutatni a sírját.

Kimentünk a Fiumei úti temetőbe, nem tudtuk, hogy hol van a sír,  nehéz volt megtalálni a hólepte temetőben. Akkor mondtam az Ádámnak, hogy figyelj, hát bárhol lehet! Közben pedig felrúgtam a havat a lábam alatt, és ott volt a lában előtt Szücs Ernő sírja. 

Szeretem, ha egy operatőrt jobban érdekelnek az emberek, mint a lámpák - Tősér Ádám  Fotó: Mirkó István

T. Á.: Már ott volt rajta a jelzés, hogy lejárt az ötven év, és a család fizesse ki a sírhelymegváltást. Valószínű ezt nem tették meg, tehát azóta a sírt már felszámolhatták. Szücsöt, miután elvtársai agyonverték, jeltelen sírba temették, valahol Fót mellett, egy első világháborús lövészárokba, száz méterre a vasúti síntől. 1960-as évek elejétől a régi elvtársak közül néhányat exhumáltak, az erre vonatkozó iratokból lehet következtetni arra, hogy hol lehetnek még jeltelen tömegsírok.

 A rendszerváltozás komoly adóssága, hogy ezrek fekszenek a mai napig erre-arra, arccal a föld felé, hátra drótozott kézzel, jeltelen tömegsírokban.

Vannak történészek, akik ezt kutatják, nekünk pedig van egy tervünk, hogy erről készítsünk dokumentumfilmet.
M. N.: Dolgozol ilyenen?
T. Á.: Igen. A kommunista időknek számtalan olyan áldozata van, akiket vagy jogerős bírói ítélet után végeztek ki, vagy a kihallgatás, vagy a fogva tartás során vesztették életüket tisztázatlan módon. Jelentős részük ismeretlen helyen van eltemetve.

Gy. M.: És ennek a nagy része elvtárs volt. A hatalmi törekvések bizonyos hatalmi törekvéseket a föld alá nyomtak. 
M. N.: Hogyan jött A magyar alma (2014) ötlete? 
T. Á.: A magyar almatermesztés múltja, jelene és jövője körül forog a történet. Valamennyire tájékozottak lévén az agrárvilágban, láttuk, hogy elképesztő ostobaságok terjengenek tényekként e körül a téma körül is. Úgy gondoltuk, hogy erről kell csinálnunk egy filmet, hogy eloszlassuk a tévhiteket. Annál is inkább, mert ezen a témán keresztül ráláthatunk az egész mezőgazdaság rendszerváltozás utáni válságára is. 

Mi azelőtt nem voltunk tényezők pályázatokon, több tucat próbálkozás után ez volt az első filmünk, amire valami nagyon jelképes állami támogatást kaptunk.

M. N.: A rendszerváltozás kora különösen érdekel?
Gy. M.: Én azt mondanám, hogy inkább beleszimatolgatok az Ádám mellett ezekbe a témákba, neki van rendszerező agya ezekhez. Nem vagyok különösebben dokumentumfilmes sem. 
T. Á.: Sok olyan téma van, aminek feldolgozására a társadalom nem elég érett. El kell még telnie némi időnek, hogy az emberek fel tudjanak dolgozni történeteket. Ha a Béke a nemzetek felett tíz-tizenöt évvel ezelőtt készül el, abból botrány lett volna. 

Mára bizonyos hazugságok már átszakadtak. Már azoknak is kezd talán halványulni a szégyenérzetük, akik a kettős állampolgárság ellen kampányoltak. A bemutató után széles körben méltatták a filmet.

A Blokáddal más a helyzet. A rendszerváltozás eseményeivel kapcsolatban még nagyon élnek a neosztálinista útitársak által kreált legendák. Hiszen ezek az útitársak még mindig tevékenykednek. Tehát ebben a témában a tények sajnos sokszor tabuk. A film cselekményét meghazudtoló, izzadt és görcsös megszólalók nem igazán tudták cáfolni a film állításait, és ezzel szerintem átszakadt valami. A történelemhamisító svindlereknek most el kell engedniük néhány valótlan mítoszt.  A rendszerváltozással kapcsolatban kialakulhat talán konszenzus, amiben a Blokád komoly mérföldkő.

Gáspár Tibor, Tősér Ádám, Seress Zoltán – forog a Blokád  Fotó: Szvacsek Attila

M. N.: Nem tudtatok együtt dolgozni a Blokádban? 
T. Á.:  Több olyan film van, amit együtt is készíthettünk volna, de Márk akkoriban a Hadikkal foglalkozott.

M. N.: Mitől találsz jónak egy operatőrt azon kívül, hogy szépen fényképez?

T. Á.: Együtt kell élnie a produkcióval. Együtt lélegezni a filmmel nagyban, majd a forgatáson kicsiben is. El kell mesélnünk egy történetet, ez a legfontosabb, hogy hogyan mesélünk, hogy mi az a nyelv, amin mesélünk. Egy operatőrnek nagyon érzékenynek kell lennie. Nemcsak a fényekre, hanem a lélek rezdüléseire is.

 Én például kedvelem, ha egy operatőrnek fontosabbak a szereplők, mint a lámpák.

 És igen, közben jó képet is kell csinálni de ez kis túlzással mellékes. Fontosabb hogy az operatőr értse a filmet és ugyanazt a történetet akarjuk elmesélni, és megfelelő attitűddel legyen jelen a munkában.

GY. M.: Ma már mindenki tud jó képet csinálni. Egy operatőrnek a történetet kell tudni jól elmesélni képekkel. Ezt Kende Jánostól tanultam. Ádámmal egy rövidfilmen dolgoztam, ami nekem fotósfeladat volt: 12 fotót kellett elkészíteni. Mi pedig Ádámmal akkor annyira szerettünk volna már filmet csinálni, hogy

 eladtuk az autórádiómat, vettünk filmet és elmentünk leforgatni ezt a sztorit és mellesleg fotóztam, hogy meglegyen a gyakorlatom.

Amikor be kellett mutatni, Kende látta, hogy mindenki nagyon jó képeket csinál, én meg csak egy alap objektívet állítottam a kamera mellé. A vizsga végén féltem, hogy ebből balhé lesz, Kende tanár úr azonban azt mondta, hogy mindenki szép képeket csinált, de egy ember végezte el a feladatot: Győri Márk. Attól volt ereje, hogy a 12 képkockából összeállt az a sztori, amit el akartam mondani.  Sok filmet nézek, jó képeket, érdekeseket, de olykor azt érzem, nem kötődnek a történethez.

– Az Ötvenhatos utakban (2020) folytattátok a múlt rendszer áldozatai témakört.
T. Á. – Hiánypótló történet, hogy mi lett a menekültekkel, akik 1956 végén elhagyták az országot és mi volt az az eljárásrend, amivel Ausztria és a Nyugat fogadta őket.
M. N.: Márk is kutat ilyenkor veled? 
T. Á.: Benne van a sztoriban, ha nem is kutat, de sokat ötletel velem. Az ötvenhatos utakban a szemtanúk, azok, akik átélték ezt az időszakot, elhagyták Magyarországot, és a témát kutató történészek párhuzamosan szólalnak meg. 

Fontos volt Márkkal közösen az egységes esztétika megalkotása.

Ebben a témában is számtalan tabu van sajnos. Elég hamar el is halkultak a hangok körülötte.

M. N.: Úgy érzed, hogy nem volt meg a kellő fogadtatása?

T. Á.: Nagyon nagy probléma a dokumentumfilmek forgalmazása, terjesztése. Kicsit mostohagyerek. Sokkal többen lennének kíváncsiak ezekre a filmekre, mint ahány emberhez eljutnak. Ezt nagyon sajnálom.
M. N.: Az Így is épült a szocializmus forgatása alatt lett érdekes Zinner Tibor történész személye, akiről portrét készítettetek?

T. Á.: Azért érdekes, mert kiemelkedő tudású történész, aki szinte kivétel nélkül, személyesen ismerte a régi politikai szereplőket. Azt mondta, egyvalakivel nem volt dolga: „ Matyi bácsival”. Rákosi Mátyással.

M. N.: Volt olyan film, amit Ádám javasolt, de te visszautasítottad?

Gy. M.: Nem volt ilyen, de mi valóban a inkább csak dokumentumfilmekben dolgoztunk együtt. Ezért külön pályákon is mozogtunk folyamatosan.

T. Á.: Legutóbbi munkánk a Kittenberger –  Az utolsó vadászat egy színfolt, mert felkérésre jött, Mélyen meg kellett mélyen ismernünk a  sztorit. Abban is tévhitek leleplezése történik. Kittenberger Kálmán kutató, vadász, egészen elképesztő életéről szól. Hússzor ötven percet megérne az élete, mi csak ízelítőt adtunk ebből. Természetesen ebben a munkában is törekedtünk a történelmi hitelességre.

A Kittenberger-film forgatásán Fotó: Piltner Péter

M. N.: Mennyire kellett ehhez természetfilmes operatőrré válnod?

Gy. M.: Vadásztémában vannak jó képeink, de nem mondanám természetfilmhez közelinek ezt a munkát, az egy egészen más műfaj.

Győri Márk a kamera mögött  

T. Á. –  Mindenesetre a természetábrázolás, az állatok felvétele szempontjából nagyon jó lett ez a film. Sok preparátum van benne, és többségében úgynevezett „filmes” állatok.

M. N.: Érdekes, hogy nagyjátékfilmet nem csináltatok még együtt. Most pedig egyszerre, de külön-külön készítettek két egész estés történelmi filmet. És mindkettőtöket jelölték a Magyar Mozgókép Díjra. 

Gy. M. Nekem nagyon tetszett a Blokád. A politikai dráma különösen nehéz műfaj. 

T. Á.: Operatőri szempontból nagyon jó a Hadik.

Gy. M.: Első lépések egy olyan műfaji irányba, aminek itthon nincs nagy hagyománya.

Tősér Ádám: A megszállottak érdekelnek 

– Milyen téma foglalkoztat még? 
T. Á. : Ami még nagyon inspirál, az 

a megszállottak lelkületének feltárása.

Mi van azok mögött az emberek mögött, mi hajtja őket, akiket a környezetük nem ért, bogarasnak tart, elvontnak, de végül nekik lesz igazuk. Antall József, Zinner Tibor, Erőss Zsolt és Kittenberger Kálmán is mind olyan megszállott emberek, akik komoly áldozatokat hoztak azért amiben hittek. És mindannyiuk példakánt szolgálhatnak.

M. N.: Érdekes, hogy te kezdtél el filmesként Erőss Zsolttal foglalkozni A Hópárduc talpra áll (2011) című munkádban, és most készült egy sikeres játékfilm az ő történetéből, a Magasságok és mélységek, amelyet szintén jelöltek idén..

T. Á.: Nagyon örülök, hogy a dokumentumfilmünk után most egy játékfilm is készült Erőss Zsoltról, Csoma Sándor rendezésében. Érdekes érzés, hogy több olyan jelenet van a filmben, amiben én személyesen ott voltam. Azt éltem át, amit sokan a Blokád nézése közben. Ma Magyarországon kevés dolog vagy személy van, ami közös nevező tud lenni, Erőss Zsolt az egyik és azt gondolom, ma már Antall József is közös nevező.

Borítókép: Győri Márk, Tősér Ádám (Fotó: Mirkó István)