Döme Barbara: Egyfajta kordokumentummá is összeállnak ezek a mesék

A családi legendárium szerint Döme Barbara feje egyszer beszorult a kiságy rácsai közé, de annyira, hogy nem tudták másképp kiszabadítani, csak úgy, hogy szétfűrészelték az ágyat. A kislány arca akkor már lila volt, és rokonai meggyőződéssel állítják, azóta kicsit furán gondolkodik, máshogy, mint az átlag. Talán ebből az egyediségből származnak azok a rendhagyó szövegek, mint amilyenek az írónő új kötetében olvashatunk. Az ünnepi könyvhétre jelent meg a Sanyi, az ismeretlen celeb. Erről beszélgettünk az írónővel.

– A történet a Drága vendégeim című novellával kezdődött, ami egy jellegzetes magyar faluban játszódik – meséli Döme Barbara. – Itt mindenki abból él, hogy vendégházakat üzemeltet, aki tehát ki akar tűnni a sok hasonló közül, valami extrát kell kínálnia. Így tehát Mari, az egyik szállásadó, egyben persze a kötet főszereplője kitalálja a Sanyi csodái című eseménysorozatot, remélve, hogy férje, a meglehetősen bárgyú Sanyi helytáll majd a rá bízott feladatok sűrűjében.

Döme Barbara Sanyi, az ismeretlen celeb című könyvének borítója

A kezdetben ártatlan ügyeskedés hamarosan képtelen fantáziarohammá dagad rengeteg humorral, csavarral, szellemmel és ötlettel. De a részleteket nem árulom el. Mert úgy nem lesz olyan szórakoztató az olvasgatás. Azt azonban elmondom, honnan származik az írónő elképesztő leleménygazdagsága. Döme Barbara két forrásról is beszámolt.

– Négyéves lehettem, amikor megtanultam olvasni, és azonnal beszippantott a könyvvilág. Nem sok gyerekkel barátkoztam, sokkal izgalmasabbnak találtam a könyveket, azt az álomvilágot, amit kínáltak. Aztán megtanultam írni, és mindjárt magam is írogatni kezdtem – mondja a szerző, ami eddig ugyan csak egy könyvmollyá lett kislány története, ám hozzá teszi azt is: hogy feltűnően másképp látja a történeteket, mint az emberek többsége. – Más dolgokat veszek észre, mást tartok fontosnak egy-egy eseményből.

Egyfelől. Másfelől meg ott van a valóság, a hétköznapok tapasztalata, ami telis-tele van Sanyi és Mari történeteihez hasonló fordulatokkal, csak észre kell venni.

– Balatonon nyaraltam a barátaimmal, és betértünk egy családias fogadóba – kezdi az írónő. – Házi pogácsa. Éppen most sült ki, lelkecskéim, tüsténkedik az asszony és már hozza is a kockás kendőbe bugyolált finomságot. Aztán előkerül a jó házi töltött káposzta… Finom volt, jólesett, annyira, hogy pár nappal később is kísértett az íze. Betértem hát a Tescóba, és vettem egy töltöttkáposzta-konzervet. Hátha lesz olyan jó vagy ahhoz hasonló. Nos, nemhogy hasonló, de pontosan ugyanaz volt. Egyszóval Marival találkoztam, mesehősömmel.

Ami azért nem nagy meglepetés, hiszen Sanyi és Mari történetei afféle szatirikus elbeszélései a magyar hétköznapoknak, a vidéki Magyarország életének. Görbe tükör, de azért tükör. Magunkat láthatjuk benne, ha viccesebb, szórakoztatóbb formában is, mint ahogy általában nézünk életünk fonákságaira.

Igyekeztem úgy megformálni szereplőimet, hogy helyettünk is kimondják, megtegyék azokat a dolgokat, amelyeket mi nem merünk. Ettől válnak elevenné, érdekessé és hitelessé

– mondja a szerző, hozzátéve, hogy talán egyfajta kordokumentummá is összeállnak ezek a mesék, ha majd valaki egyszer kíváncsi lesz, mit gondoltak a világról az ezredelő magyarjai.

A kisregény fejezetei itt-ott ismerősek lehetnek a Sanyi-rajongóknak, hiszen az elbeszélésbe bekerült a korábban megjelent novellák közül is néhány, igaz, átdolgozott formában.

A beszélgetés során kiderül, hogy Döme Barbara –, aki egyébként 2020-ban az Irodalmi Jelen prózadíjában részesült, aztán megkapta Az év legsikeresebb szerzője 2020 díjat az Orpheusz Kiadótól – felolvasókörútján szembesült azzal, hogy író-olvasó találkozókon finoman szólva nem emelik a hangulatot, ha díjnyertes könyvéből idéz szövegeket. A Nők a cekkerben – Történetek Skizofréniából című novelláskötet elbeszélései helyett tehát az akkoriban megjelent első Sanyi-történetet vette elő.

– Annyira tetszett a közönségnek, hogy úgy döntöttem, folytatom – idézi a kezdeteket a szerző, s hamarosan egyre másra születtek a Sanyi-kalandok. – Eredetileg azt terveztem, hogy a Helyőrségnél és a Hajónaplón megjelent történetekből novelláskötetet állítok össze, aztán úgy döntöttem, inkább kisregénnyé gyúrom a meséket – folytatja Döme Barbara. Így állt össze az Ismeretlen celebciklus, amelynek ugyan nincs lineáris cselekménye, mégis egységes történetté kerekedik. Hiszen bár a novellák egyenként személyes történetek, aki elolvassa a regényt, az előtt kibomlik egy közösség története is.

Végezetül azt is elmondhatjuk, a Sanyi-históriák sorozata nem ért véget azzal, hogy az alkotó kisregénnyé szőtte az elbeszéléséket. Lesz, de helyesebb jelen időben fogalmazni, van folytatása a Sanyi-sagának.

– Nem tudok hőseim nélkül lenni – kuncog a szerző. – Csomószor eszembe jut, mit csinálna ebben vagy abban a helyzetben Sanyi, hogyan oldaná meg ezt vagy azt a problémát Mari. Olyanok lettek a fejemben, mintha valóban léteznének. Most az ünnepi könyvhéten is azon gondolkoztam, ki kellene hozni Sanyit a rendezvényre. Vajon mit csinálna a kiadói standok között? Aztán pár nap múlva már ki is hoztam. Az Előretolt Helyőrség Felvidék személyes hangú beszámolót kért tőlem a könyvhétről, én meg gyorsan megírtam a fejemben kavargó Sanyi-sztorit. Egyszóval folytatódni fog a mese, nem tudok és nem is akarok elszakadni ettől a rendkívül szórakoztató párostól – mondja Döme Barbara, és ezzel bizonyára számos Sanyi-rajongó érzését is megfogalmazza.

Borítókép: Döme Barbara (Forrás: Facebook)