
Az együttműködés
A sajtótájékoztató után Kásler Miklós válaszolt arra a kérdésünkre, miért tartja fontosnak ezt a megállapodást. Elmondta, hogy a magyarságkutatás tudományos részének szerves kiegészítője az, hogy mindennek hírét tudják a világban kelteni, ismerjék meg a magyarsággal kapcsolatos, validált, valóban a tényeken alapuló ismereteket. Ennek szerves része maga az életforma és azok az eszközök, azok a fegyverek, amelyek megalapozták a harcművészetet, amely legalább száz éven keresztül Európában minden eseményt kontrollált, semmi nem történhetett úgy, hogy a magyar nagyfejedelmek ne tartották volna ellenőrzés alatt hadászatilag, katonailag és politikailag az eseményeket. – Ennek az életformának, a fegyvereknek, azok működésének technikáját fedezte fel újra Kassai Lajos, a visszacsapó íj összetett működését, a nyílvessző kiképzését, anyagát, röppályáját – emelte ki Kásler Miklós. Majd arról beszélt, hogy valósul meg az együttműködésük a gyakorlatban:
– Kassai Lajos rendezvényeinek tudományos hátterét fogja biztosítani a Magyarságkutató Intézet. Az együttműködés vonatkozik tudományos kérdések vizsgálatára, ismeretterjesztésre a világban, de vonatkozik különböző ismeretterjesztő filmek, műsorok, kiadványok összeállítására, tudományos konferenciák létrehozására
– tette hozzá.
Kassai Lajossal a versenypálya felé menet beszélgettünk, miközben a világbajnokság előkészületei folytak mindenütt.

Amint odaértünk, épp amerikai, dél-afrikai és kanadai lovas íjászok gyakoroltak a fedett pályán. – Minden pályán egyszerre indulnak el a futamok, a hatvan versenyző gyorsan rajthoz tud állni, így pénteken és szombaton is csak délelőtt zajlik a verseny, szombat délre pedig be is fejeződik – hangsúlyozta a lovas íjász. – Nem a versenyekre van ez a találkozó kihegyezve. Kétévente találkoznak itt a világ nemzetközi vezetői, együtt versenyeznek, tapasztalatot cserélnek. Szó van szakmáról, a lóval, az íjjal és az életmódjukkal kapcsolatos kérdések vetődnek fel, beszélgetnek a kihívásokról, amelyekkel otthon küzdenek. Ez egy igazi nagy közösség, a versenynek ezáltal inkább közösségépítő szerepe van. Kiváló versenyzők, így biztos, hogy nagyon jó hangulatú verseny lesz – mondta, majd ő is válaszolt arra a kérdésre, mit vár ettől az egyezségtől: – Hiszek a kommunikációban, hiszek a tapasztalatcserében, ez csak erősíthet bennünket – emelte ki.
– Minden ilyen együttműködést jónak, minden szembenállást pedig rossznak tartok. Nagy problémája a nemzetnek, hogy különböző kulturális rétegek olyan mértékben fordulnak egymással szembe, hogy szinte már a kommunikáció válik kérdésessé.
Mi várható? Ami nagyon érdekel, azok a konkrét történelmi kutatások és az intézmény részéről a lovasíjász-kultúra széles körű propagálása. Azok az eredmények, amiket ők felszínre hoznak, nagyon könnyen el tudnak jutni a világ bármely részére. Nem tudományos fórumokon, hanem az itt megvalósuló emberi kapcsolatokon keresztül. A világ különböző részeiről érkező versenyzőket éppúgy érdekli a lovas íjászat, a magyar történelem, ahogy a karatést a japán történelem – tette hozzá Kassai Lajos.
Borítókép: Kassai Lajos, a lovas íjász (Fotó: Havran Zoltán)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!