A filmmustra szombati záróünnepségén a közönségdíjat Tóth Barnabás Mesterjátszma, valamint Bánovits Ottó és Takó Sándor Nikola Tesla – A fény gyermeke című alkotása kapta. A CineDocs kategória díját David Gutnik Két fal uralma című filmje érdemelte ki, a legjobb rövidfilm Lucas Bacle A gondozó című alkotása lett. A CineNeWave kategória díját Dóczé Péter Nyugalom megzavarására alkalmas című alkotása kapta.
A magyar animáció ifjú tehetségének járó Dargay Attila-díjat Ivády Tamás vehette át. A fődíj mellett a Rigó, rigó, szederinda című alkotás elnyerte az Art Mozik Nemzetközi Szövetségének CICAE díját, valamint a filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége, a FIPRESCI legjobb nemzetközi filmnek járó díját is. Szelestey Bianka Mintha kéne című rendezése pedig a FIPRESCI legjobb magyar kisfilmnek járó elismerését kapta, A Nemzetközi Ökumenikus Zsűri díját pedig Tudor Giurgiu Libertate ’89 – Nagyszeben című alkotásának ítélték oda.
Életműdíjjal ismerték el az idén 75 éves, Kossuth- és Balázs Béla-díjas Almási Tamás rendező munkásságát, aki negyvennél is több filmet készített. Az Európai Mozi Nagykövete díjával a legkülönbözőbb nemzetiségű filmekben, többek között Lars von Trier filmjeiben 1991 óra rendszeresen látható Jean-Marc Barr munkásságát ismerték el, aki a zsűri elnökeként a fesztivál teljes időtartama alatt Miskolcon tartózkodott.
Bíró Tibor, a CineFest igazgatója a záróceremónián elmondta, hogy idén rekordot döntött a nézők száma: több mint kilencezer kiváltott jeggyel, valamint az ingyenes vetítések és a szakmai programok nézőivel együtt tizenötezer résztvevővel az idei volt az eddigi leglátogatottabb CineFest. „A filmbemutatók mellett megannyi szakmai program és közönségtalálkozó egészítette ki a fesztivált.
Idén különösen büszkék vagyunk arra, hogy Magyarországon a CineFest fogadhatta a Making Waves – A hongkongi filmművészet éllovasai programsorozatot.
Ennek keretében hat kiváló hongkongi film, és az alkotásokban játszó színészek érkeztek Miskolcra” − hangsúlyozta Bíró Tibor.