Hölgyválasz: világpremierre készül a Játékszín

A japán Hölgyválasz című film amerikai változata világsikerré vált, a színpadi adaptáció azonban még váratott magára. Szuo Maszajuki forgatókönyvéből Szente Vajk alkotott színpadi változatot, aki rendezőként is jegyzi az október 7-én debütáló produkciót.

2023. 09. 20. 14:00
Fotó: Foto: Juhasz G. Tamas
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagyszabású produkció a Játékszínben

Évtizedes terve valósul meg idén ősszel a budapesti Játékszín igazgatójának, Bank Tamásnak. 

A közel egy hónapja tartott olvasópróbán úgy fogalmazott, büszke arra, hogy elsőként sikerült megszereznie a produkció jogait, és ezzel újabb lehetőséget kapott a színház egy hosszú szériára.

Hiszek az alkotókban és hiszek a színészekben

 – tette hozzá. A Játékszín első évtizedében ilyen nagyszabású produkciót még nem hoztak létre, nyolc táncművészt kértek fel a közreműködésre a versenytánc és a modern tánc műfajából. 

hölgyválasz
A Hölgyválaszt Szente Vajk rendezi. Fotó: Juhasz G. Tamás

Sztárparádé

A Hölgyválasz című táncos előadásban Molnár Andrea, Kolovratnik Krisztián, Lévay Viktória és Liptai Claudia partnereként színpadra lép Csonka András, Tóth Enikő, Szerednyey Béla, Varga Ádám és Barabás Kiss Zoltán, videóbejátszásban Nagy Sándor és Kárpáti Rebeka. 

De miről szól a történet? A főszereplő, Richard élete tökéletes: anyagi biztonságban él, sikeres karrierje mögött  szerető feleség áll. Ám valami mégis hiányzik. Egy este a vonatról észrevesz egy titokzatos, vonzó nőt, aki a „Miss Betsy tánciskolája” neonreklám fölötti ablakból valahová a messzeségbe néz. Azonnal rabul ejti ez a pillantás, így aztán, legyőzve félénkségét, kisvártatva megjelenik a tánciskolánál, és beiratkozik.

 

Új szöveg készült a darabhoz

A japán jogtulajdonosok szabad kezet adtak a szövegkönyv megalkotásához, így a történetvezetés azonos az eredetivel, a szöveg azonban nem annak fordítása, hanem teljesen új. 

A szövegkönyvet is jegyző rendező, Szente Vajk az olvasópróbán felvázolta: az eredeti történet két alaptézise, hogy ki kell lépnünk a komfortzónánkból, és le kell számolnunk az előítéletekkel. 

A Hölgyválasz a műfaja szerint vígjáték, ám Szente Vajk musicalként aposztrofálja a darabot, amelyben a dalokat ezúttal táncok helyettesítik. A tánc kulcseleme lesz a produkciónak. A koreográfus Szente Vajk állandó alkotótársa, Túri Lajos Péter, a latin- és standardtánc-betéteket Molnár Andrea készíti elő. Jelmeztervező Kovács Yvette Alida, a díszletet Rákay Tamás tervezte. 

 

Borítókép: Október 7-én debütál magyar színpadon a Hölgyválasz (Fotó: Juhász G. Tamás)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.