MagdaFeszt a debreceni Csokonai Színházban

A női témák iránt érdeklődő közönséget várják elsősorban az idei eseményre, amelyet hatodik alkalommal, október 2–5. között rendez meg a debreceni színház. Az idei MagdaFeszt fókuszában a nő, a női lélek, a női alkotók állnak.

Forrás: MTI2023. 09. 20. 17:30
A Magdafesztnek a cebreceni Csokonai Színház ad otthont.
20230629 Debrecen Csokonai Színház világítástechnika próbája. Fotó: Czinege Melinda Hajdú-Bihari Napló Fotó: Czinege Melinda
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Kicsiny fesztivál, de nagy a lelke – mondta Szabó K. István, a Csokonai Színház művészeti vezetője, kiemelve, hogy az idei rendezvény a „női önkifejezés exkluzív alkalma” lesz.

A 2023-as MagdaFeszt sajtótájékoztatója.
A 2023-as MagdaFeszt sajtótájékoztatója (Fotó: Dehir.hu)

Tájékoztatása szerint október 2-án Visky András A test történetei című többrészes drámájának már bemutatott első és második epizódja, majd a frissen színpadra állított harmadik és negyedik része, Éva és Artemisia története nyitja az idei MagdaFeszt előadásainak sorát Visky Andrej rendezésében. Éva történetének ihletforrása Surányi Z. András és Frivaldszky Bernadett, Az ember lánya című, egy budapesti prostituált életéről szóló dokumentumfilmje. Egy meghatározhatatlan korú, nagyon fiatalnak tűnő örömlány mondja el saját megrázó történetét, anélkül, hogy egyetlen pillanatra láthatnánk. Az ő hangjából született a darab. Artemisia Gentileschi személyében a nyugati kultúra első hivatásos festőnőjét tisztelhetjük. Alkotásai mai nyelven szólva traumafeldolgozó művek: legszemélyesebb élettapasztalatait mondja el a vásznakon. 

 

A fesztivál második napján Nemes Zsófia, a színház tánctagozatának vezetője tart nyílt műhelyt. 

A koreográfus vezetésével a két évtizede működő együttes, új nevén a PR-Evolution Debrecen Kortárs Táncegyüttes táncművészei alkotják a színház frissen megalakult tánctagozatát, így eddig elkészült darabjaikat is játsszák majd. – A MagdaFeszt közönsége a Blue men – … és fehér című produkciót láthatja. A két részből álló táncszínházi előadás első része a „teremtés koronájának” titkairól vall, a férfiélet rejtelmeit kutatja, míg második része, az … és fehér minderre rímelve és ennek párjaként a női lét érzéseit tolmácsolja – mondta el a tánctagozat vezetője. – A 2010-ben született Blue men – … és fehér című táncelőadásunk próbáit azzal kezdtem, hogy megkérdeztem a férfi táncosainkat, mi az, ami fontos számukra, de leplezik, rejtik a világ elől. Ezekből építkeztünk és így vált egésszé a teljes előadás, aminek a második része a női lélek reflexióiról szól − ajánlja a produkciót Nemes Zsófia. (A Nyílt táncműhely regisztrációhoz kötött. Jelentkezni az [email protected] e-mail-címen lehet.) 

Szólani most címmel Újhelyi Kinga színművész a kortárs magyar líratermés színe-javát zenésítette meg, Varga Klári színművésszel közös estjén Dargó Gergely zongoraművész és Pusker János gordonkaművész működik közre.  

Szabó K. István elmondta, hogy az idei MagdaFeszt programjait kiterjesztik a színház falain túlra is.

A helyi Apolló moziban vetítik Goda Kriszta Ida regénye című filmjét, Tóth Kinga költő, hangperformer, vizuális művész AnnaMaria énekel című kötetbemutató performanszára invitálják a közönséget a Modern és Kortárs Művészeti Központba (Modem), az Abigél titkai című esten pedig nagy gonddal összeválogatott töredékek szólalnak meg Szabó Magda életművéből Piros Ildikó előadásában és szerkesztésében a református nagytemplomban.

Az idei fesztiválon a budapesti Nemzeti Színház tolmácsolásában láthatja majd a közönség Az ajtó című, Szabó Magda regénye alapján készült nagy sikerű előadást Udvaros Dorottya főszereplésével – hangzott el a tájékoztatón.

A fesztiválon bemutatják a Szabó Magda-életműsorozatban Kiálts, város! címmel idén megjelent drámakötetet, gróf Nádasdy Borbála Asszonyszerelem, asszonysors című kötetéről pedig a szerzővel rendeznek beszélgetést – jelezték a szervezők.

Borítókép: A MagdaFesztnek a Csokonai Színház ad otthont (Fotó: Czinege Melinda)

 

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.