A Szász Endre Munkácsy-díjas festőművész a hollóházi Szász-stúdióban készült alkotásaiból, Szász 100 címmel nyílt kiállítás a Káli Fecske Kulturális Központ galériájában Salföldön szeptember 1-jén. A rendkívül érdekes tárlat megnyitóján Várhegyi Attila, a Hollóházi Porcelánmanufaktúra ügyvezetője arra figyelmeztetett, noha majd minden család otthonában található egy-két hollóházi váza vagy bonbonier, mégis félve vesszük kezünkbe a porcelánt, miközben ez a legtermészetesebb anyag, ahogy fogalmazott, nem áll másból, csak földből, vízből, tűzből és levegőből.
A tárlattal kapcsolatban Szász Endréről és a hollóházi manufaktúráról L. Simon László beszélt, akiről kiderült, maga is értő gyűjtője a porcelántárgyaknak. Olyannyira, hogy megnyitóbeszédét akár művészettörténeti előadásként is hallgathatták a Salföldön összegyűlt érdeklődők. Kiderült például, hogy
miközben a Herendi és a Zsolnai manufaktúrák mindig felismerhető, önazonosságot mutató formavilágban és motívumkinccsel dolgoztak, addig a Hollóházán inkább a kísérletező jellegű újítás, a sokféleség volt jellemző a gyár munkáira.
Ez a sokoldalúság Szász Endrére is jellemző volt. Ráadásul róla tudjuk – amit egy gyárról nem lehet elmondani –, hogy lázadó szellemű, nyughatatlan természetű alkotó volt. Hiába támogatták tanulmányait olyan kiváló mesterek, mint Bernáth Aurél és Szőnyi István, hiába indult jó reményekkel pályája, ő nem volt hajlandó felvállalni a kommunista propaganda tolmácsolását, s ezért börtönbe is került. Nem csoda, hogy amint tehette, elhagyta a diktatúrát.
Az Egyesült Államokban rövid idő alatt fényes sikereket aratott, ám – hangsúlyozta L. Simon László – a felajánlott amerikai állampolgárságot nem fogadta el. A hagyomány szerint leszögezte: köszöni, neki van hazája, Magyarország.
Szász művészetét is jellemzi a sokféleséget integráló tehetség. Munkáiban megtaláljuk az antik vázaképek nyomait, a középkori fametszetek, a reneszánsz életöröm, a szimbolista és szürrealista törekvések fantáziadús elemeit vagy az avantgárd leegyszerűsítő, színekre és formákra csupaszított analitikus szemléletét. Ráadásul – tette hozzá az előadó – Szász esetében nem a korszakokra bomló életút egyes állomásain jelennek meg a különféle hatások, érdeklődések, kezdeményezések, hanem szinte egyszerre, egyidejűleg.
Az embernek olyan érzése van Szász életművét szemlélve, mintha az egyetemes kultúrtörténetből kapna valami nagyon igényes és eredeti egyveleget. Talán szükségszerűnek nem nevezhető a hollóházi műhely és Szász Endre találkozása, de az biztos, hogy szerencsés együttműködés született a hetvenes években. Az előzményekhez tartozik, hogy a manufaktúra az 1970-es években több világhírű ipar- és képzőművészt kért fel, hogy tervezzenek Hollóházi porcelánokat vagy azokra dekorációkat. Victor Vasarely, Amerigo Tot és Szász Endre is dolgozott a gyárnak, Szásszal ráadásul annyira jól alakult a közös munka, hogy a gyárban 1978-tól kezdve csaknem tíz éven át önálló Szász-stúdió működött. Itt születtek meg azok a termékek, amelyek közül eme igényes válogatás látható a Káli Fecske Kulturális Központ galériájában.
A kiállított tálak, vázák, porcelánok között akadnak olyanok, amelyek kis példányszámban, számozott sorozatban készültek, de akadnak egyedi darabok is, melyeknek értéke nehezen meghatározható. L. Simon László az egyes tárgycsoportokkal kapcsolatban arra hívta föl a figyelmet, hogy a tárlat kurátorai ügyes kézzel szemezgetve úgy alkották meg a kiállítást, hogy jól megragadható legyen Szász sokfélesége.
Az egyik falon a reneszánszból merítő, Botticelli légies, szinte testetlen alakjait idéző portrék, a másikon a hellén vázaképekre emlékeztető fekete-fehér vonalas ábrázolások, mellettük a szecesszió formavilágából merítő arabeszkekkel díszített vázák, s az egyik falon az ősi, rituális világot és az avantgárd hűvösen racionális formalizmusát egyszerre megidéző maszkok láthatók. Aki nagyszabású művészeti élményre vágyik, aki örömmel mélyed el a meghökkentő erejű alkotói fantáziákban, annak erősen ajánlott a salföldi Szász 100 tárlat. A kiállítás szeptember 28-ig lesz látogatható.
