Az alkotók kisebb-nagyobb csoportjának megjelenése egy adott környéken meghatározza a hangulatot. Sok kistelepülésről nem tudnánk semmit, ha nem kötődne valamely alkotóműhelyhez, művészeti találkozóhoz. Ma már mindenki tudja, hogy hol van Kapolcs, de a Művészetek völgye előtt aligha hallottunk róla. A zalaegerszegi járásban megbúvó települést sem sokan ismerik a helyieken kívül, az elmúlt években mégis egyre több orosz képzőművész választotta lakó- és alkotóhelyéül.
Olga Tobreluts a saját útját járta, amikor ezt a vidéket nézte ki. Az volt a célja, hogy Magyarországon egy olyan pontot találjon, ahol Európa szívében érezheti magát. Nagyjából minden, számára fontos várostól egyenlő távolságra, fürdők közelében szeretett volna élni. Mint mondja, kőhajításra van Keszthely, Hévíz, könnyen eljut Münchenbe vagy más nyugati városokba, ha pedig Olaszországba vágyik, ötszáz kilométert kell Triesztig utaznia. Igazi kozmopolita kortárs alkotóról van szó, aki nemcsak Európában, hanem az Egyesült Államokban is jelen van alkotásaival.
Éppen úgy otthon érzi magát Pacsán, mint korábban a budapesti Terézvárosban, Berlinben vagy Olaszországban.
Egy szerény, magára hagyott hajlékból épített modern, az udvar irányába nyitott, hatalmas ablakos műteremházba érkezünk. Egy ezzel szemben álló kockaházat újított fel családi laknak, ahol író férjével, Andrej Nearonovval és lányával él. Izgalommal meséli, hogy milyen nagy sikerű kiállításon van most túl, az Észt Nemzeti Múzeum nagyszabású tárlatot szervezett neki, amelyen napjaink tragédiáját az ókori mitológiába ágyazva dolgozta fel. Alkotásainak mindig is ihletforrása volt az antikvitás, nagyszabású tárlattal Magyarországon a Műcsarnokban mutatkozott be 2016-ban.
Észtországban kiállított műveivel Olga Tobreluts, aki az Orosz Művészeti Akadémia tagja, a neoklasszicizmus nyelvén beszél napjaink borzalmairól. A háborút előre megérző, látnoki munkákat alkotott: a tárlat meghatározó darabja az Armageddon című monumentális festménye. – Az Ukrajnában kibontakozó szörnyű események hónapjaiban tíz részből álló sorozatot alkottam. Párbeszédet akartam folytatni Picasso Guernicájával, mert úgy éreztem, hogy ez áll legközelebb ahhoz, ami abban a pillanatban a szemem előtt történt. Ebbe a párbeszédbe bevontam Hendrik Goltzius 1588-ban készített figuráit is. A rajzokat a Spanyol Armada pusztulására reagálva készítette a gravelines-i csatában, az Anglia elleni tengeri hadjárat során… – fogalmazott lapunknak a művész. Tavaly óta férjével és két művésztársával a helyi közéletbe is bekapcsolódtak, gyerekeknek tartanak ingyenes rajz-, festmény- és szobrászati órákat.
Megmosolyogtató véletlen, hogy Olga Tobreluts a Gagarin utcában lakik, tőle kőhajításnyira a másik orosz művészpár: Irina Drozd és Ivan Plusch, akik már Olga Tobreluts hatására érkeztek pár éve a kisvárosba. Irina elmondta, hogy nagyon szeretnének megtanulni magyarul.
Bár a környező országok szláv nyelveit megértik, itt szeretnek élni, a magyarok mentalitását és ezt a vidéket érzik magukhoz a legközelebbinek.
Házuk kívülről egyszerű, vidéki otthon, de belépve igazi kulturális találkozás. Irina Drozd elképesztő tárgyszeretete a magyar piacokon talált figurái és az otthonról hozott lakáskiegészítők különleges egyvelege. Elmondta, milyen izgalmas Nagykanizsán vagy a környék piacain szemezgetni régi tárgyakból, amiket felhasznál otthonában.
A környék emlékeztet gyermekkorom vidéki nyaraira, odavagyok a tárgykultúráért, a gobelinekért, a szarvakból készült falikarokért
– áradozott. Ezeket továbbgondolva építi be a saját univerzumába. Képei a gyermeki lét titokzatos, sokszor magányos, olykor félelmektől nyomasztott pillanatait rögzítik. Kint a ház előtt játszik az a tejfölszőke kisfiú – a festők gyermeke –, aki a hatalmas olajfestményen szomorúan nézi a jégkrémet. Ez a gyermeki sebezhetőség és játékosság határozza meg a stúdiót, amelyet férjével, Ivan Pluschcsal osztott meg.
Ő elvontabb témákhoz nyúl, több egyéni tárlaton mutatkozott már be itthon. Az örök kérdésre keresi a választ: helyettesíthető-e az egyéni művészi alkotás gépekkel. Legújabb műveiben a mesterséges intelligencia által generált képeket festményekké vagy videókká alakította. Az alkotó nagyon erős reflexiókat fogalmaz meg gépesített valóságunkra. A festőpár egyébként idén túl van már houstoni, berlini csoportos tárlatokon, készülnek budapesti és párizsi kiállításokra is.
Pacsára Dimitrij Sorin is követte őket, aki családjával házat vett a zalai településen. Látogatásunkkor épp nem volt otthon. Tavaly érkezett Oleg Maslov is, akit a Ludwig Múzeum is kiállított korábban, jelenleg Moszkvában állít ki pacsai ihletésű festményeket is.
Olga Tobreluts az előző évben a varázslatos horgásztóhoz vitt el bennünket, idén egy titokzatos vadonba vezetett el a Pacsa határánál lévő ősrégi házakhoz. A kis térség a történeti leírásokban úgy szerepel, mint az a hely, ahol a keresztes lovagok egykor megpihentek. A művészek elmondták, sok pacsai nem is ismerte ezt a misztikus vidéket, kicsit úgy érezhetik, ők fedezték fel.
Újabb látogatásunk megerősített minket abban, hogy a művészi teremtő erő túlnyúlik az adott kifejező eszközön, szülőföldön: közösséget épít, hangulatokat teremt. Ahol otthonra lel, ott valami elindul.
Borítókép: Olga Tobreluts igazi kozmopolita kortárs alkotó (Fotó: Bach Máté)
