A Nemzeti Színház Showcase a hazai színjátszás színét-javát mutatja meg. A MITEM-et szervező nemzeti teátrum olyan produkcióiból kínál áttekintést, amelyek nemcsak a vendégek számára lesznek érdekesek, de külföldi partnerszínházak, nemzetközi fesztiválszervezők érdeklődését is felkelthetik. Szóval egyfajta kirakodóvásár lesz. De természetesen a hazai közönségnek is érdekes lesz a Nemzeti kínálatának legjava.

És végül a harmincéves beregszászi színház most ünnepli születésnapját.
Az 1993 októberében alapított teátrum úgy képviseli a magyar kultúrát Kárpátalján, hogy nem csupán a gazdasági nehézségekkel kell megküzdenie, de az utóbbi, csaknem egy évtizedben szembe kell néznie egy kisebbségellenes, nacionalista kormányzat presszióival, illetve az elmúlt években a háború árnyékában kellett szolgálnia közönségét.
A Nemzeti Színházban külön blokkban lesznek láthatók a harmincéves beregszászi színház régi és új előadásai, valamint kiállítással, filmvetítésekkel, beszélgetésekkel ünnepelhetjük a beregszászi társulat derék helytállását.
Borítókép: Vidnyánszky Attila, a színházi olimpia és a MITEM művészeti vezetője a rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón (Fotó: Eöri Szabó Zsolt)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!