„Egy franciául előadott szöveg, amely ezernyi dimenzióra, visszhangra,
kiemelésre és hangsúlyra robban szét a két színész óriási tehetsége nyomán, a kivételes formában lévő Oana Pellea pedig tökéletesen uralja ezt az annyira hozzá illő nyelvet.
Mesterkurzus ez színjátszásból, rendezésből és díszlettervezésből, amelynek során mindenki eljut a Ionesco szövegének dekódolásában és újrakódolásában betöltött feladatának magasabb szintű értéséhez” – fogalmaz az előadás kapcsán Dan Boicea.
Pénteken, november 10-én délután öt órától és este kilenc órától a színház stúdiótermében Nina Šorak rendezését, a Gyermekek című előadást tekintheti meg a fesztiválközönség a ljubljanai Szlovén Nemzeti Drámai Színház három nagyszerű színészének az előadásában.

„A különböző szerepeket alakító színészhármas rendkívül jól összehangolt, közös kifejezésmódjuk aprólékosan kidolgozott, ugyanakkor figyelemre méltóan természetes és laza. A deklaráltan felvállalt negyedik fal ellenére ettől marad a légkör továbbra is meghitt és bensőséges” – mondja az előadásról Kaja Novosel.
Vasárnap, november 12-én délután öt órától és este nyolc órától a fesztivál első hetének záró előadásaként a Borzasztóan vicces a Szörnyen szomorú alapján című produkció lesz látható Ewa Kaim rendezésében. A lengyel nyelvű előadás a Krakkói Helena Modrzejewska Nemzeti Színház (Stary Teatr) vendégelőadása.
Ewa Kaim rendező szerint a darabban egy teljesen új világot építettek fel Fred Apke darabja köré. „A veszteség tragikumával küszködő két ember ironikus közelképeként vált hasznunkra. Kérdéseket tettünk fel a kapcsolatok, a meghittség, az érzékenység újbóli kialakításának lehetőségéről. A komédián keresztül beszélünk életük egy nagyon nehéz, talán a legnehezebb pillanatáról.”
Borítókép: Pillanatkép A székek című előadásból (Fotó: Bohumil Kostohryz)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!