– Sokan érezhetik úgy manapság, hogy a világunk nem jó irányba halad. Hol kezdődtek a problémák?
– Ott, amikor az emberek elkezdték függetleníti magukat az Istentől. Letagadják a nagy Alkotót, tévesen azt hiszik, hogy egyedül fogják megváltani a világot, és így fogják megteremteni a boldogságukat. Látjuk azonban, hogy a Jóisten nélkül nem megy.

Azt is megtapasztalhatjuk, hogy e rossz dolgok mögött is áll valaki, aki nem más, mint a sátán.
Milyen tulajdonságai is vannak a gonosznak? Zsugori, gyilkos és parázna: a világunkban ma éppen ezek azok a tulajdonságok azok, amelyek jelen vannak, és tönkre akarnak tenni mindent. Nem hagyhatjuk magunkat! Nekem kilencévesen jelent meg Jézus. Nem meghívott, hanem kinevezett. Kinyílt a sekrestye ajtaja, és Jézus Krisztus belépett rajta! Énrám nézett, fogta a nagy, piros misekönyvet,odanyújtotta, és annyit mondott:
Te fogsz nekem ministrálni!
– azaz szolgálni. Ez a szolgálat máig tart. Bekerültem ebbe a „kacatvilágba”, de nincs ok az aggodalomra, hiszen Jézus kijelentette:
Lennétek szívesek segíteni a megváltásban? Számítok rátok.
Az üzenete egyértelmű: kiüresedett világukban mindenkinek van feladata.
– Átélte a második világháborút, látta a pusztulást, az európai ember morális hanyatlását. Most ismét háborúk dúlnak. Ezek szerint nem változott semmi nyolcvan év alatt?
– Sajnos az emberek nem tanulnak a hibáikból. A háborút kövezően mindannyian azt mondtunk, hogy ilyen többé elő nem fordulhat, ma mégis hazudoznak és ölik egymást az emberek.
Mivel 96 éves vagyok, nemcsak megértem a második világháborút, de katonának is besoroztak. Géppuskás lettem. Harcoltam, rengeteg szenvedést láttam.
Fogságba estem, Máramarosszigeten átraktak bennünket a széles nyomtávú vagonokba, onnan pedig útnak indítottak bennünket kelet felé. Állandóan géppisztollyal vigyáztak ránk, alig adtak enni, borzalmas volt. Keservesen, két-három héten keresztül értünk el a Szovjetunióba. Ahol aztán egy szénbányába kerültünk. Ott az embert sátáni módon kívánták degradálni. Egyik alkalommal odajött hozzám az egyik őr, aki már kicsit tudott magyarul, rám mutatott, és így szólt:
Te nem vagy többé Kerényi Lajos, hanem a 93-as szám.
El akarták venni az embertől az identitását, a szabad akaratát. De nem engedtük, küzdöttünk! Hárman-négyen fiatalok elhatároztuk, hogy megvédjük a hitünket és az értékeinket. Hiába vették el a nyakunkban lógó kereszteket, visszaloptuk azokat! Az ezüstláncot vihették, az nem kellett, de a keresztet nem adtuk!
Elhatároztuk, hogy a vörös csillagot legyőzzük a kereszt jelével!
Cérnára kötöttük, és mindig ott lógott a nyakunkon. Egy alkalommal, amikor megálltunk pihenni, meglátták ezt az ottani szegény emberek is. Odajöttek, és a gyermekek elkezdték csókolgatni a keresztet! „Jézus Krisztus” – mondták. A vörös csillag fölött pedig győzedelmeskedett az Isten. Megvédett bennünket is. A szocialista időkben úgyszintén, amikor megfigyeltek, amikor folyton-folyvást megnehezítették az életünket, mi akkor is tettük a dolgunkat.