idezojelek

Istennel minden könnyebb

Ha az ember nem jelöl ki világos, távlati célokat az életében, akkor könnyen bajba kerülhet.

Borsodi Attila avatarja
Borsodi Attila
Cikk kép: undefined
Fotó: Faludi Imre

Sok évtizedes papi működésem során soha senkit nem láttam Isten nélkül meghalni – ezt Kerényi Lajos piarista szerzetes nyilatkozta több alkalommal. Márpedig Lajos atya véleményére, meglátásaira érdemes odafigyelni a témában, hiszen a piarista szerzetes régóta látogatja a magyarországi kórházakban fekvő betegeket, és felfoghatatlanul sokszor adta fel az utolsó kenetet a túlvilágra készülő haldoklóknak. Ha Lajos atya véleménye alapján azt nem is jelenthetjük ki egyértelműen, hogy minden haldokló megtér az utolsó pillanatban, de abban lehet valami, hogy a végórákban a legtöbben vissza/odatalálhatnak Istenhez.

Mindez annak fényében roppant érdekes, hogy itthon, de főképpen a fejlett országokban, sok esetben üresek vagy csak részben kihasználtak a templomok. Az embereknek csupán kis része gyakorolja vallását, éli meg hitét a mindennapokban, mondhatni, Isten nélkül élnek. Az, hogy valaki Istennel vagy nélküle éli életét, mindent meghatároz, rögtön az ember célját is az életben. A hívő, Istennel kapcsolatban levő ember ugyanis a földi életet átmenetinek, egyfajta bizonyítási lehetőségnek tekinti. Jó esetben abban a nyugalomban éli életét, hogy ha betartja Isten törvényeit, követi a parancsait, mindenekelőtt a szeretetparancsot, akkor üdvözülhet. Ebből fakadóan a vallásos ember nem lehet énközpontú és önző, nem gondolhat csak magára, hiszen ha így tenne, szembemenne a törvényekkel, amelyek egészséges keretet adnak és korlátokat jelentenek. Egy hívőnek törekednie kell párkapcsolatban élni, a Biblia embere önmagában, viszonyaitól megfosztva egyszerűen értelmezhetetlen. A teremtéstörténetben is ez áll: „Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat.” Vagyis a házasság az ember teremtettségi adottságaiból következik, hiszen az embert Isten férfivá és nővé teremtette. A Teremtés könyve a házasságról így fogalmaz: „A férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté.” Aztán ennek az Istentől megáldott kapcsolatnak lesz, lehet a gyümölcse a gyermek, a hívő ember egyik legfontosabb földi célja.

Más a helyzet azoknál az embereknél, akik nem Istennel élik az életüket. Az ateistáknál már a földi célok kitűzése sem feltétlenül magától értetődő. Ha ugyanis abból indulnak ki, hogy Isten nincs, akkor nem létezhet a túlvilág és annak reményt adó ígérete sem. Vagyis marad a földi lét az „egyszer élünk” gondolatával együtt. S aki egyszer, csak itt a Földön él, az hajlamos úgy gondolkodni, hogy azt keresse, ami neki a legjobb. Belátható, hogy sokkal nehezebb így önfeláldozó döntéseket hozni, hiszen ha valaki a rövidke földi élete során nem magára gondol, és nem azt keresi, hogy neki mi a legjobb, akkor „elherdálja” az egyetlen lehetőségét. Természetesen ettől még a nem vallásos emberek is szerethetik a másikat, akarhatnak párkapcsolatban élni, gyermeket, gyermekeket vállalni. Ez azonban náluk csak belső késztetésből fakadhat, mert az isteni „elvárás”, az Úr parancsai nem befolyásolják őket döntéseikben.

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

S ha az ember életében nincs ott a Gondviselő, és ateistaként nem érzi, hogy a világban működik egy rendező erő, és nincs késztetése arra, hogy ösztönösen kövesse az isteni törvényeket, amolyan hitetlen hívő legyen, könnyen önzővé válhat. S így náluk a földi élet lehetőségei nem eszközök egy cél vagy célok elérése érdekében, hanem maguk lesznek célokká. A gond azonban az, hogy amíg húsz- vagy harmincévesen könnyű a mának élni, látszatra büntetlenül el lehet hárítani a felelősséget, és azt lehet tenni, ami éppen akkor a legjobban esik, eljön a pillanat, amikor az illető rádöbben: elment a hajó. S a felmérések szerint világszerte, legalábbis a fejlett világban, egyre több a szingli. Nem vitatom, hogy lehetnek, vannak olyan emberek, amolyan magányos farkasok, akik tényleg szeretnek egyedül élni. Abban is biztos vagyok azonban, hogy a szinglik nagy része nem feltétlenül őszinte magához, illetve környezetéhez, a világhoz, amikor azt állítja: jó egyedül lenni. Sokan lehetnek olyanok, akikben kevésbé erős a késztetés a megállapodásra, az elköteleződésre. Előbb a tanulmányaikat folytatják, majd elhelyezkednek egy munkahelyen, aztán megteremtik az alapokat, az egzisztenciát, de közben akaratlanul is idomulnak a szingli életformához, és egyre nehezebben akarják feladni addigi életüket. Ha hosszú idő után megteszik, megállapodnak, és még a kapcsolat is életképes marad, akkor sokszor elhangzik a mondat: egyelőre még nem akarunk gyermeket, szeretnénk kicsit élvezni az életet.

Aztán van úgy, hogy minden a terv szerint alakul, és a pár révbe ér. Másszor viszont az élet élvezete közben rájönnek, mégsem jó együtt, így marad a szingli lét. Sokan vannak, akik úgy élik le fiatal felnőtt éveiket, hogy egyszer csak azzal szembesülnek: helyrehozhatatlan hibát vétettek. S ez a nőket fokozottan veszélyezteti, hiszen negyven év fölött már egyre kockázatosabb a gyermekvállalás, ami egy idő után lehetetlenné is válik. Az ezzel való szembenézés nagyon fájdalmas tud lenni. A minap az egyik portálnak írt levelében egy „egyedülálló, gyermektelen, nem versenysúlyú, 32 négyzetméteren élő, munkamániás, ma már 47 éves nő” vette zokon Novák Katalin köztársasági elnök gondolatait, aki Brazíliában így fogalmazott: „…el kellett érni, hogy ne azok járjanak jól anyagilag, akik nem vállalnak gyermeket…” A szingli nőt ez a mondat nagyon érzékenyen érintette, de a hosszú leveléből azért kiderült, hogy végső soron nem az államfővel, hanem önmagával, a helyzetével, ahogy ő fogalmaz, az „elcseszett életével” van baja. S talán azt sem túlzás kijelenteni: a nő képtelen feldolgozni azt, ahová az élete jutott, és nagyon haragszik magára. S félek, messze nem ő az egyetlen, sőt.

Mindez rávilágít arra, hogy ha az ember nem jelöl ki világos, távlati célokat az életében, akkor könnyen bajba kerülhet. S aki Istennel éli életét, az előtt mindig világos a cél, és ha le is fordul az útról, könnyebb korrigálnia is.

Borítókép: A tatai kálvária dombon a kápolna közelében lévő kör alakú építmény közepén álló hatalmas, dinamikus kálváriacsoport (Golgota), Schweiger Antal 1770 körüli alkotása. Jézus Krisztus keresztje tövében Mária Magdolna, a két oldalán Szűz Mária és Szent János apostol alakja látható (Fotó: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

Biztató összefogás Erdélyben

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Szoboszlai Dominik: újra itt a farsang!

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Negyven évünk Soros Györggyel

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.