idezojelek

Önként vállalt szegénység

Sokan nem valódi rászorulók, csak máshová helyezik a hangsúlyt, és másokat hibáztatnak rossz soruk miatt.

Borsodi Attila avatarja
Borsodi Attila
Cikk kép: undefined
Fotó: Teknős Miklós

Amióta Orbán Viktor második kormánya a Medgyessy–Gyurcsány–Bajnai-kabinetek vesszőfutása után, 2010-ben megalakult, a balliberálisok folyamatosan, lankadatlan lelkesedéssel beszélnek arról, hogy nő a szegénység Magyarországon. Talán Gréczy Zsolt DK-s országgyűlési képviselő évekkel ezelőtti parlamenti felszólalása viszi a prímet, ő akkor úgy fogalmazott, hogy

Magyarországon csaknem négymillió ember él szegénységben, 2018-ban, az önök kilencedik éve tartó kormányzásában, ezen belül 1,3 millió mélyszegénységben.

 A hasonló nyilatkozatok azóta sem szűntek meg, sőt a baloldal erejét megfeszítve igyekszik napirenden tartani a témát, és egyben bizonyítani azt, hogy az Orbán-kormányok idején hatalmas tömegek nélkülöznek. S állítják: a helyzet rosszabb, mint 2002 és 2010 között volt bármikor. Az állítások cáfolatára nagyon sok cikk született, az adatok ugyanis makacs dolgok, amelyekkel könnyű a baloldali sirámokat cáfolni.

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár a téma rendkívül fontos, most mégsem a baloldal lejárató akcióiról és az azokban használt csúsztatásokról, hazugságokról írok, hanem arról: ki számít egyáltalán szegénynek? Mindez annak kapcsán jutott eszembe, hogy a napokban az egyik fővárosi bevásárlóközpontban jártam, ahol ruhaneműt vásároltunk a nagylányomnak. Aki tudja, milyen egy tinédzser lánnyal vásárolni, az tisztában van azzal, egy ilyen művelet nem ötperces időtöltés, ezért volt időm körbenézni a fiatalok körében népszerű üzletben. Sok érdekes dolgot láttam, hallottam, de mind közül egy édesanya és körülbelül tízéves lányának beszélgetése gondolkodtatott el leginkább.

Amikor a sorok között haladva a közelembe értek,

 a lány arról szerette volna meggyőzni édesanyját, hogy adjon neki pénzt egy számára fontos dologra (a konkrét kérést nem értettem pontosan). A nő azt válaszolta: „Édesem, tudod, hogy nincs pénzünk.” A kislány erre így reagált: „De anya, műkörömre bezzeg volt pénzed!”

 Miután továbbhaladtak, a beszélgetés további részét nem hallottam, de így is felháborodtam azon, hogy az asszony inkább a műkörmeire költött, mint a lányára. Az állam azonban akkor esett le igazán, amikor egy perccel később a gyermekem odajött hozzám, és azt mondta: 

Apu, láttad? Annak a kislánynak műkörme volt.

Kérdezem én, ha valaki megkérdezné ezt az édesanyát, hogy ­szegény-e, vajon mit mondana? Simán lehet, könnyek között panaszkodna arról, hogy nincs pénzük, és nélkülöznek. De szegény az, akinek arra van pénze, hogy a tízéves lányának műkörmöt építtessen? S a kérdést kizárólag anyagi és nem morális szempontból teszem fel. Félreértés ne essék, azt is megdöbbentőnek tartom, hogy egy tízéves lányt az édesanyja műkörmöshöz visz, de az még tragikusabb, hogy ezt anyagi nehézségek közepette teszi.

Nemcsak a bevásárlóközpontban lezajlott jelenet után tettem fel magamnak a kérdést, hogy ki számít szegénynek. Megtettem ezt korábban számtalan alkalommal a munkám, riportjaim során. Mielőtt azonban az a vád érne, hogy nem ismerem el a szegénység létezését Magyarországon, azonnal rögzítsük: ez nincs így. 

Láttam olyan embereket, akik saját hibájukból vagy önhibájukon kívül tényleg nehéz helyzetbe kerültek, ahonnan becsülettel küzdve, erejüket megfeszítve próbáltak kitörni. Ilyen emberek mindig voltak és sajnos lesznek is, nemcsak nálunk, hanem a világ bármely országában. Találkoztam azonban olyan hajléktalannal is, aki amikor szendvicset akartam adni neki, melegebb éghajlatra küldött, mondván, neki pénz kell. 

Ha valaki éhezik, az nemet mond(hat) az ételre?

Hasonlóan értetlenül állok a szegénysorokon tapasztalt ismétlődő jelenségek előtt is. Amikor ugyanis a munkatársaimmal a fővárosban vagy vidéken olyan településrészekre látogatunk, ahol rászorulóknak mondott emberek élnek, van egy visszatérő jelenet. Becsöngetünk a házba, ahonnan kijön az édesapa és az édesanya, karján a kisgyerekkel, és szinte azonnal panaszáradatot zúdítanak ránk. A nehézségeikről, megpróbáltatásaikról mesélnek, hogy nincsen pénzük élelemre, a gyerekeknek képtelenek ruhát vásárolni, akik azt sem tudják, mi az, hogy édesség, és fáznak a csaknem fűtetlen házukban. 

Közben két állítás között szívnak egy nagy slukkot a cigarettájukból, miközben a házuk ablakán keresztül megcsodálhatjuk a nappalijukat szinte betöltő hatalmas LED televíziót, a hulladéktárolójukban sörös- és borosüvegek sorakoznak, a kertjüket pedig elborítja a gaz és a szemét. Akkor ők most szegények? 

Ha szülőként képesek ketten havi 80-100 ezer forintot cigarettára és több tízezer forintot alkoholra költeni, akkor rászorulók? Ha csak ezt a két tételt elhagynák, akkor akár egy-másfél millió forintot megtakarítanának évente, és ha nem is mindenre, de sok mindenre futná nekik. 

Mint ahogy a történetem első szereplője, az édesanya is ki tudná fizetni a lányának fontos dolgot, ha előtte nem műkörmöt építtetett volna neki.

Maradjunk hát annyiban, hogy bár szegények valóban élnek Magyarországon (is), sokan nem valódi rászorulók, csak máshová helyezik a hangsúlyt. Ehhez joguk van, csak ne a szociális hálóban keressék a kapaszkodót!

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Teknős Miklós)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

A TUDATOS POLGÁR – Az autonóm ember mint hiánycikk

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Dzsudzsák téved: már nem a klub az első

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Az USA választ, de rólunk is dönt

Bayer Zsolt avatarja
Bayer Zsolt

A szörnyek tényleg köztünk járnak

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.