Edina 2024. február 26.
logo

Palotai lett az év DJ-je, Bárány Attila életműdíjas

Magyar Nemzet
Forrás: DJ Szövetség
2023.12.05. 09:00
Palotai lett az év DJ-je, Bárány Attila életműdíjas

A Magyar DJ- és Produceregyesület (DJ-szövetség) idén is megrendezte éves konferenciáját, amelyenaz év DJ-je díjakat is átadták. A szavazásba idén, illetve a következő években is egyre több, a DJ-szövetségen kívül tevékenykedő, de a szakmában rendszeresen dolgozó DJ, illetve zenei alkotóként aktív producer is bekapcsolódhat.

A nyertesek kiválasztása egy kétfordulós szavazáson történik az életműdíj kivételével, amit a DJ-szövetség elnöksége ítél oda. Első körben a DJ-szövetség tagjai bárkit jelölhetnek az egyes kategóriákban. A legtöbb jelölést kapott húsz-húsz név kerül be a második fordulóba, ahol már közülük lehet a végső győztesre szavazni. 

Bárány Attila, akit az eddigi legtöbb alkalommal − összesen ötször − választottak az év DJ-jének, és egyszer Inspirátor különdíjat is kapott, az idei évvel bekerült a szakma „nagy öregjei” közé. Az elnökség tagjai között helyet foglaló Spigiboy úgy fogalmazott: – Életműdíjat kaphat valaki attól, hogy aktív. Annak idején Michael Jackson is kapott ilyet, még bőven a pályája csúcsa környékén. 

Az viszont vitathatatlan, hogy Bárány Attila évtizedek óta, generációkon át szórakoztat óriási tömegeket, és többször is képes volt megújulni, mindamellett, hogy nagyon-nagyon profi.

Palotai Zsolt győzelmének nagyon szomorú aktualitása van, mivel a szakmai körökben „Fater” néven ismert lemezlovas novemberben elhunyt.

− Gyakori, hogy egy előadóművész halála hirtelen a népszerűségi listák csúcsára repíti őt. Ezzel is egy kicsit a távozása által hagyott űrt próbálják a rajongók betölteni magukban. De nemcsak emiatt kapott hirtelen újra figyelmet. 2010-ben már megkapta a DJ-szövetségtől az életműdíjat, 

az idei szavazás néhány nappal korábban kezdődött, és már a halála előtt is érkezett rá jelölés, hiszen az évek alatt kialakult rajongótábora, tisztelőinek köre idén is kitartott mellette.

A díjat minden körülmények között megérdemli, még ha azt sajnos ő maga már nem is tudja átvenni. Isten nyugosztalja Palotai Zsoltot − fogalmazott Jeszenszky Zsolt, a DJ-szövetség elnöke.

 

Az idei díjazottak:

Életműdíj: Bárány Attila

Az év áttörése: Gabriel Dancer

Az év producere: RobxDan

Az év DJ-je: Palotai

Borítókép: Az életműdíjas Bárány Attila (Fotó: DJ-szövetség/Nagy László)

 


 

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.