– Ez a lehetőség a mozgóképes területen, ezen belül is az operatőrök számára evidencia. A vizsgafilmjeink rendszeresen szerepelnek nemzetközi fesztiválokon. De a rektori pályázatomban szerepelt egy karrieriroda felállításának terve, mely a soft skilleket (interperszonális képességek és készségek összessége) fejlesztő képzéseivel, az elhelyezkedést segítő programjaival hozzájárulhat a karrierlehetőségek megismeréséhez, a piaci szereplőkkel való találkozásokhoz. A felsőoktatásban megszokott átlag feletti óraszámban képzett hallgatók esetén fontos a kiégés és a különféle függőségek megelőzését segítő diáktanácsadó szolgálat felállítása.

– A Károli Könyvek alapító szerkesztőbizottsági tagja, sorozatszerkesztője, amelynek a Károli Gáspár Református Egyetem számos szakkönyvet köszönhet. Tervezi-e az SZFE-kötetek újragondolását, a szakmai szellemi bázis bővítését?
– Igen, tervezem a terjesztés professzionálissá tételét, a nemzetközi könyvpiac felé való nyitást. Folyóiratok menedzselésére és nyílt közzétételére egy nyílt forráskódú rendszer használatát ajánlom az intézménynek. A könyvek esetén javaslom a gyűjteményi kollekcióra vonatkozó, úgynevezett read&publish konstrukciót, mivel személyre szabható, és biztosítja a pályázatokban megfogalmazott nyílt hozzáférésű publikációs igényeket.
A modellváltás utáni három évben az intézmény rendkívüli művészeti eredményeket mutatott fel hazai és nemzetközi téren, mind a színházművészetben, mind a filmművészetben.
Ezeket a törekvéseket érdemes értelmezni és diskurzus tárgyává tenni: a nem realista esztétikai alapokon nyugvó színházi elképzeléseket és gyakorlatokat, a személyes hangvételű képi elbeszélésmódon és a motivált világítási technikákon alapuló, nemzetközi színtéren is érdeklődést kiváltó filmművészeti alkotásokat és tanítási módszertant egyaránt fontos a dramaturgiai és az elméleti területről támogatni, nemzetközi kontextusba helyező reflexiókkal és a három intézetet egyaránt megmozgató kezdeményezésekkel. A színháztudományi területet és a társművészeteket is érintő kutatásaimmal én magam is szeretnék hozzájárulni a két művészeti ágon belüli és azok közötti intenzívebb, intézményen belüli és kívüli diskurzushoz.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!