A Kárpát-medence legelső, az 1848–49-es szabadságharchoz köthető emlékművét tapolylucskai és kükemezei Bánó József roskoványi birtokos, 1848-as sárosi alispán és szabadcsapat-kapitány, valamint Dessewffy Gyula Mór, korábbi honvéd hadbíró hadnagy közreműködésével, titokban állították fel a kiegyezés előtti önkényuralom időszakában, 1851-ben.
Az emlékmű annak a – számunkra vesztes – csatának állít emléket, amely 175 évvel ezelőtt, 1849. június 20-án, a lengyel határhoz közeli Héthárs-Vörösalma mellett zajlott a honvédcsapatok és az észak felől benyomuló, hatalmas túlerőben lévő cári sereg között.
Ebben az ütközetben körülbelül kétszáz (orosz jelentések szerint 300) magyar, lengyel és szlovák harcos esett el, míg az orosz veszteség jelentéktelen volt.
A csata 50. évfordulója alkalmából (1899-ben) az emlékművet áthelyezték, majd 1918 körül ledöntötték, ezt követően a helybéliek elásták, hogy megmentsék az utókornak. 2020-ban a Sine Metu Egyesület tagjai megtalálták az emlékmű maradványait, majd gombaszögi központjukban helyreállították a roskoványi szlovák polgármesteri hivatal és a Nemzeti Örökség Intézete támogatásával.
A népes közönség jelenlétében zajló ünnepélyes újraavatására június 20-án került sor. A szervezők közleménye szerint a Nöri főigazgatója, Móczár Gábor mesés történetbe foglalva beszélt az egykori csata magyar, szlovák és lengyel hőseiről, az emlékmű hányatott sorsáról, illetve az összefogásról, amely az újraavatás felemelő pillanataihoz vezetett. Orosz Örs, a Sine Metu elnöke beszélt az emlékmű történetéről, megtalálásának és restaurálásának körülményeiről, illetve arról a többéves közös munkáról, amely megteremtette az újraavatás lehetőségét. Hermann Róbert történészprofesszor, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának tudományos helyettese a magyar szabadságharcról, a cári sereg betörésének fontos mozzanatáról beszélt, továbbá arról, hogy ilyen tömegű − kétszázezres − orosz sereg addig nem hagyta el a cári birodalom területét. A történész rámutatott:
Az orosz beavatkozás a tekintetben is kivételes hadtörténeti esemény volt, hogy korábban a birodalmak saját katonai ereje elegendőnek bizonyult a forradalmak leverésére, és egyik sem szorult a másik segítségére. 1848–49 azonban megmutatta a magyar szabadságharc erejét. Az osztrákok azt nem tudták volna leverni az oroszok segítsége nélkül.
Beszédet mondott Vargha Tamás, a magyar honvédelmi miniszter helyettese, Katarína Roskoványi, a szlovák Igazságügyi Minisztérium államtitkára és Martin Rímes, a szlovák Honvédelmi Minisztérium főosztályvezetője is. Végül beszédet mondott Stanislav Girasek roskoványi polgármester, aki utalt a két nép közös történelmére, hangsúlyozta a szlovák–magyar összefogás jelentőségét, majd ígéretet tett arra, hogy Roskovány e történelmi értékét óvni és gondozni fogják.
A beszédeket követően – Kiss Gy. László tárogatójátékának hangjai és a honvéd hagyományőrzők díszőrsége mellett − koszorúkat helyezett el Móczár Gábor, Orosz Örs, Balogh Csaba nagykövet, Harrach Péter, Zsigmond Attila, Hermann Róbert, Vargha Tamás. Koszorúztak többek között a jelen lévő szlovák tisztségviselők, a Bánó család Felvidéken élő tagjai, valamint Görgey Zsuzsanna, a Görgei Kör elnöke és Bánó Attila író, törzskapitány, a Vitézi Rend képviseletében.
